szerző:
hvg.hu

A kipufogókból a szokottnál is többször tör elő sűrű, sötét füst.

A BKK nem vezet ugyan statisztikát a szennyező buszokról, de a hibás járművet rögtön cserélik, kivonják a forgalomból javításra. A közlekedési társaság a Népszava érdeklődésére nem tagadta, hogy egyes autóbuszok fekete, fullasztó füstöt okádva indulnak el a megállókból, de hangsúlyozta, hogy egyre kevesebb az idős, alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral szerelt jármű.

Gólián Zsolt, a BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet elnöke elismerte, hogy nyáron megszokottnál is többször, erősebben füstölhetnek ezek a buszok. Ennek az az oka, hogy egyes típusok, elsősorban az alacsony padlós, csuklós Volvók motorja viszonylag kicsi és gyenge, nehezen bírja a nagy melegben maximális teljesítménnyel működő klímát. Emiatt pedig a sofőrök csak nagyobb gázadással tudják mozgásba hozni a járművet, ami erősebb füsttel jár. De előfordulhat az is, hogy a nagy melegben a légkondicionáló folyamatos használata miatt állítanak az adagolón, hogy nagyobb teljesítményt sajtoljanak ki a motorból – ez viszont azzal jár, hogy a busz jobban füstöl.

A Levegő Munkacsoport szerint a fekete füst nem csak látványra borzasztó, hanem súlyosan egészségkárosító is. A szakszervezeti vezető, Gólián Zsolt szavaiból az derül ki, hogy a füstölő buszokkal még jó ideig együtt kell élni, mert a flotta a fiatalítás ellenére is túl öreg. A flotta fiatalításának üteme pedig alighanem lassulni fog: a cég jobbára azokat a buszokat veszi meg, amelyeket a nyugat-európai városok közlekedési cégeinél 7-8 éves korukban váltanak ki újakkal.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kaufmann Balázs - Serdült Viktória Itthon

Budapest hőségriadó idején: 36 fok kint, 40 fok a BKV buszain

Huszonöt fok felett már kötelező bekapcsolni a légkondit a BKV-s buszokon, ehhez képest előfordul, hogy az utastérben melegebb van, mint a belvárosi aszfalton. A szakszervezet becslései szerint a legmelegebb napokon csak a buszok 20 százaléka üzemel előírás szerint, a sofőrök pedig gyakran 8-9 órát ülnek a felforrósodott fülkében. Nekiindultunk a városnak, és videón is megörökítettük, milyen az év egyik legmelegebb napján tömegközlekedni a fővárosban.

Autóautomatát tesztel egy brit kereskedő

Autóautomatát tesztel egy brit kereskedő

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

Ceglédi a közvélemény-kutatásokról: három év becsszóra

Ceglédi a közvélemény-kutatásokról: három év becsszóra

A Polgáron késelő férfi a gyilkosság előtt kiírta a Facebookra, hogy mikor végez áldozatával

A Polgáron késelő férfi a gyilkosság előtt kiírta a Facebookra, hogy mikor végez áldozatával

10 hely, ahol igazi versenyre kényszerül a Fidesz

10 hely, ahol igazi versenyre kényszerül a Fidesz

A WHO szerint a vízben lévő mikroműanyagok nem veszélyesek, de azért még kutatnak

A WHO szerint a vízben lévő mikroműanyagok nem veszélyesek, de azért még kutatnak