HVG: Dodonainak is mondják az MTA kibővített elnökségének a döntését, hiszen nem utasította el élből a pályázati formát, de nem is fogadta el eredeti formájában. Az ön álláspontja változott az elnökségi vita során?
Boda Zsolt: Voltak szélsőséges vélemények, volt, aki elutasította volna a minisztérium diktátumát, más az elfogadás mellett érvelt. A kutatóközpontok főigazgatóinak egyébként az volt az eredeti álláspontjuk, amit végül a múlt heti határozat is kimond: pályázunk, de csak azzal a feltétellel, hogy az alapfinanszírozást – a béreket és a dologi kiadásokat – megkapjuk a minisztériumtól. Ahogy ezt egyébként a törvény garantálja, és az észszerűség is diktálja, hiszen nem lehet egy kutatóintézetet úgy fenntartani, hogy vagy megnyerünk egy pályázatot, vagy nem. Lehet és kell is a verseny, de a kutatók egzisztenciális bizonytalanságban tartása nem szolgálja a tudományt, épp ellenkezőleg. Folyamatosan mennek el az emberek, külföldi állásokat keresnek.
HVG: Ha nincs az Akadémiai Dolgozók Fórumának tiltakozása, az Akadémiát körülvevő élőlánc, akkor is ez az elnökségi döntés születik?
B. Zs.: Nagy erőt adott a döntéshez, hogy a kutatók, azok, akiknek leginkább a bőrére megy ez az egész, képesek kiállni az elveikért, pontosan látják a veszélyt.
HVG: Mi lesz, ha nem fogadja el Palkovics miniszter az MTA feltételeit?
B. Zs.: Ebbe nem tudok és nem is akarok belegondolni.
HVG: Megkaphatják majd – mint a CEU, amikor Bécsbe költözött, miután a kormány nem volt hajlandó aláírni a szerződést –, hogy a maguk döntése volt, maguk zárták el a pénzcsapot.
B. Zs.: Senki sem hiszi el egy 200 éves, óriási közbizalom által övezett intézményről, amit nemzeti közadakozásból emeltek, hogy nem a nemzet javát akarja szolgálni.
Reviczky Zsolt
HVG: Az elnökség döntésének másnapján a minisztérium a Corvinushoz hasonló, alapítványi formát javasolt önöknek. Erről mi a véleménye?
B. Zs.: A veszély az, hogy a kormány esetleg többséget akar a közalapítvány irányításában, ami alááshatja a tudományos szabadságot, és ez ellentmond az alaptörvénynek is. Egyébként meg új struktúra létrehozása rengeteg pénz- és energiabefektetés, miközben önmagában ez semmilyen hatással nem lenne a teljesítményre. Az MTA-ban ráadásul már létezik ez a szervezet. Miért kellene újra létrehozni?
HVG: Úgy tudom, az állam kifizette az Akadémiának a várbeli épületek ellenértékét, így van jó pár milliárd forint tartalék, nem kell lekapcsolniuk jövő hónapban a villanyt, tudnak harcolni a kormány ellen, ha nagyon elszántak.
B. Zs.: A Társadalomtudományi Kutatóközpont, amiért én felelek, épp most éli fel a tartalékait, hiszen január 1-je óta nem utal a minisztérium a dologi költségeinkre. Lehet, hogy nem áprilisban következik be, de nincs messze az az idő, amikor tényleg le kell kapcsolni a villanyt. 17 milliárd forintról beszélünk, ilyen mértékű tartalékai nincsenek az MTA-nak. Ez az összeg nekünk sok, de az innovációs tárca költségvetésének például csupán az egy százalékáról van szó, amely összeg harmadát lazán megkapta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy új kutatóközpontot hozzon létre.
Reviczky Zsolt
HVG: Nem is a pénzről van szó, a miniszter szerint az innovációval van a baj.
B. Zs.: A baj az, hogy a miniszter úr különböző dolgokat kifogásol, mintha olyan sakkjátszmát játszanánk, aminek folyton változnak a szabályai. Valóban a leggyakrabban az hangzik el, hogy nagyon hátul, a 23. helyen állunk az uniós országok innovációs rangsorában. De a legrosszabb helyzet a vállalati – azon belül is a kis- és középvállalati – innovációnál mutatkozik, ott mindössze az EU-s átlag 15 százalékát sikerült elérnünk. Ehhez mi köze van az alapkutatásokkal foglalkozó MTA-nak, különösen a társadalom- és bölcsészettudományi intézeteknek?
Ráadásul ha az almát az almával hasonlítjuk össze, azaz az alapkutatások sikerességét nézzük, kiderül, hogy abban az uniós átlag 60-70 százalékát, a nemzetközi tudományos publikációkban pedig a 87 százalékát hozzuk. Ebben pedig jelentős súllyal vannak jelen az MTA kutatóintézetei – ezt egyébként maga a miniszter is elismerte korábban. Az Európai Kutatási Tanácstól több projektet nyertünk, mint az összes többi visegrádi ország együttvéve. Egészen abszurd a gyenge innovációt leverni az alapkutatásokat magas szinten művelő akadémiai tudósokon.
HVG: Az is elhangzik, hogy itt a kutatók csak a lábukat lógatják. Pálinkás József, aki most bátran kiáll az MTA kutatóintézeteiért, korábban szintén a hatékonyságot kérte számon, amikor súlyos belső harcok árán átszervezte azokat.
B. Zs.: Ez már nem is az az intézethálózat, létrejöttek a kutatóközpontok, javultak az együttműködések. Világos és szigorú értékelési és ösztönzőrendszert vezettünk be. Lehet, hogy évtizedekkel ezelőtt lassabb tempóban folyt az élet az akadémiai intézetekben, de ma már kimondhatjuk, hogy számos uniós ország kutatóintézeténél hatékonyabban működünk. A 100 ezer euróra jutó eredményességi mutatóink jobbak, mint a legtöbb nyugat-európai vagy régiós kutatóhelynél.
HVG: Nem logikus érv, hogy a kutatási témákba hadd szóljon bele az állam, hiszen ő adja a pénzt?
B. Zs.: Miért logikus? A tudomány szabadságát az alaptörvény is kimondja. A sikeres tudományos intézetek sehol a világon nem úgy működnek, hogy az állam „beleszól”. A kormányok úgy befolyásolhatják a kutatásokat, hogy a nekik fontos témákhoz pluszforrásokat rendelnek. Ha a kormány úgy érzi, hogy több kutatásra volna szükség, például a migráció témájában, akkor írjon ki rá pályázatot.
HVG: Csakhogy azt is szeretné, ha például gendertémában kevesebb, mondjuk nulla kutatás folyna. De mivel nem így van, azzal vádolják önöket, hogy politizálnak.
B. Zs.: Akadémikus létére Palkovics László politikai szerepet vállalt. Direkt pártpolitikát nem folytatott az MTA és az intézetei sem. Egy-egy társadalomtudományi kutatásnak persze lehetnek a szakpolitika eredményességét leíró megállapításai is, amik, ha egybevágnak a regnáló kurzus céljaival, akkor „szakmaiak”, ha nem, akkor „politikaiak”. A Kádár-rendszerben volt utoljára az, hogy bármi – tudományos, művészeti produktum is – kaphatott „politikai” tartalmat. Nem kellene ide visszatérni.
HVG: Nem érzi, hogy már ott vagyunk?
B. Zs.: Állampolgárként van erről véleményem, de intézetvezetőként reménykedem.
HVG: Nem arra megy ki az egész, hogy minden kritikus teret elfoglaljon a kormány?
B. Zs.: A kormány számára minden ágazatban a centralizáció az általános recept. Csakhogy a tudomány esetében a központosítás nem növeli, hanem csökkenti a minőséget. És ez nem csak a tudományra igaz.
HVG: Kimondva-kimondatlanul valami liberális fészeknek tekintik önöket, akiknek a társadalmi hasznosságát megkérdőjelezik.
B. Zs.: Pedig az intézetünkben kutatások folynak a Székelyföld történetéről és a székely identitásról, a határon túli magyar fiatalok értékrendjéről, a hazai német nemzetiség történetéről, az iskolai sikeresség társadalmi tényezőiről, a kisebbségi jogokról, a választói magatartásról, a gyermekvállalással kapcsolatos ismeretekről, a társadalmi mobilitásról és társadalmi integrációról, a gyermekszegénység csökkentésének hatásos módszereiről. Minden kormányzati beavatkozás társadalmi kontextusban történik, ezeknek az elemzéséhez nekünk van a legszámosabb adatunk. A kormány akár a sikeres társadalompolitika eszközeként is tekinthetne az intézetek kutatásaira.
HVG: Erre ott van nekik a Századvég, ott legalább nem kell félni, hogy nyilvánosságra kerülnek olyan tézisek, amik esetleg nem passzolnak a megrendelő előzetes elvárásaihoz.
B. Zs.: Bármiről lehet gyorselemzést csinálni. De ha alapos a vizsgálat, akkor ott is azokat a kutatási eredményeket, adatokat használják, amiket a társadalomkutatók gyűjtenek össze, köztük mi.
HVG: Persze az egészet át is lehet telepíteni a Közszolgálati Egyetemhez, ott most egyébként is nagy a kutatóközpont-alapítási láz.
B. Zs.: Én ezt inkább véletlen egybeesésnek gondolom, nem hiszem, hogy az egyetem kannibalizálni akarja az MTA intézeteit. A mi 150 kutatónkat nem tudja átvenni egyetlen egyetem sem, csak mazsolázhatna közülük. Ezzel viszont óhatatlanul elpusztulnának azok az értékek, amiket létrehoztunk: a páratlan adatbázisaink, a folyóirataink vagy a nemzetközi pályázataink.
HVG: Nem ez lehet a valós cél?
B. Zs.: Nem lehet legitim az ilyen cél.
HVG: A legnagyobb veszély a társadalom- és bölcsészettudományi intézeteket fenyegeti. Nem félnek, hogy a természettudományi intézetek vezetői kiegyeznek a kormánnyal?
B. Zs.: Elképzelhetetlennek tartom, mert nagyon erős, bizalmon alapuló együttműködés alakult ki az intézetek között. Az Akadémia vezetése és köztestülete is kiáll az intézetekért. Nem hiszem, hogy ezt az egységet meg lehet bontani.
HAMVAY PÉTER
