A debreceni polgármester szerint magánügy, hogy a gyereke méregdrága magániskolába jár

A kisebbik gyermek a Debreceni Nemzetközi Iskolába jár, ahol az éves tandíj 2 millió 897 ezer 500 forint.

  • hvg.hu hvg.hu
A debreceni polgármester szerint magánügy, hogy a gyereke méregdrága magániskolába jár

Magánügynek tekinti gyermekei oktatását Papp László debreceni fideszes polgármester – jelentette ki a politikus a helyi Cívishírnek. Papp azután került a hírekbe, hogy a Népszava megírta: az újrázni készülő polgármester lánya is a most induló nemzetközi iskolába jár Debrecenben, ahol csaknem 3 millió forint a tandíj.

Papp azt mondta, attól, hogy a gyerek a magániskolába jár, polgármesterként és apaként is nagyon elégedett a debreceni közoktatás színvonalával. Szerinte a nemzetközi iskola nem elvett,

hanem hozzátett a debreceni oktatási rendszerhez.

A Magyar Hang megjegyzi, a Modern Városok Program részeként felépülő iskolát polgármesterként maga Papp avatta fel idén nyár végén.

A pallagi városrészben felhúzott oktatási intézményben két óvodai és két általános iskolai osztállyal indult a tanév. Az ovisoknak 2 millió 440 ezer forintot, az elsősöknek és a másodikosoknak évi 2 millió 897 ezer 500 forintot kell fizetni, hogy oda járhassanak.

A különleges iskoláról mi is írtunk, helyszíni riportunkat itt tudja elolvasni.