szerző:
hvg.hu/MTI

A kormány nem folytatott érdemi egyeztetést a szakképzést alapjaiban megváltoztató törvényről, garanciák nélküli béremelést ígér, ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mindent megtesz majd, hogy ne léphessen hatályba az új jogszabály.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott új jogszabály jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a szakképzésben kívánatos reform alapjául szolgáljon.

Az érdekképviselet szerdai közleményben azt írta: felháborodva értesültek arról, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége érdemi módosítások nélkül elfogadta a szakképzési törvényjavaslatot. Ennek elkészítése során ugyanis érdemi egyeztetést nem folytatott a kormány, s a jogalkotási törvény vonatkozó előírásait is semmibe vették. Mint írták,

a szakképzési törvény úgy helyez a mai jogállásukhoz képest jogfosztott állapotba 32 ezer pedagógust és oktatót, hogy cserébe garanciák nélküli béremelést és cinikus módon béralkut ígér egy olyan szférában, ahol ennek végképp nincs realitása." 

Hozzátették, hogy az érdekképviselet mindent meg fog tenni azért, hogy az elfogadott javaslat ebben a formában ne léphessen hatályba.

Megszavazták: a szülő kötelessége, hogy szakmát szerezzen a gyerek

Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

Az Országgyűlés 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett fogadta el a szakképzésről szóló javaslatot, amely a 2011-ben elfogadott elődjét váltja fel. Ennek részeként teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni – valamint a szülők felelőssége lesz, hogy a gyerek 18 éves koráig legalább részszakképesítést szerezzen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
New York Times: Washington titokban kiutasított két kínai diplomatát szeptemberben

New York Times: Washington titokban kiutasított két kínai diplomatát szeptemberben

Kellemesen zsibbaszt a lappföldi sügérlevesről és sült banánról szóló film

Kellemesen zsibbaszt a lappföldi sügérlevesről és sült banánról szóló film

Mohamed Szalah második Puskás-díjára hajt

Mohamed Szalah második Puskás-díjára hajt

Személyvonat és nyerges vontató ütközött össze Kunszentmártonnál

Személyvonat és nyerges vontató ütközött össze Kunszentmártonnál

Bombariadó miatt vége lett a koncertnek, az utcán verekedni kezdett a közönség Szombathelyen

Bombariadó miatt vége lett a koncertnek, az utcán verekedni kezdett a közönség Szombathelyen

Megbüntettek egy román színházat, mert állítólag gúnyt űzött a vallásból

Megbüntettek egy román színházat, mert állítólag gúnyt űzött a vallásból