„Idős korban már minden felerősödik az emberi természetben, különösen a jó” – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik gondozójának szavai járnak a fejünkben, amikor felfelé botorkálunk az óbudai utcán. Nekünk csak egyszer kell megtennünk az utat, Mária viszont a hét minden egyes napján erre jár, hogy meglátogassa a 93 éves Vilma nénit, aki fiával együtt lakik egy kétszobás bérházi lakásban.

Amikor a ház elé érünk, a mosolygós asszony már a kapuban vár minket, a következő pillanatban pedig hátizsákjával a kezében ugrik is be a liftbe. Ebben a munkában ugyanis minden perc számít: Vilma nénin kívül még legalább öt idős ember várja aznap, hogy rájuk kerüljön a sor.

Máté Péter

A látogatás szó nem teljesen fedi a valóságot, Mária nemcsak beszélgetni jött, hanem segíteni is. Beágyaz, elpakol, fürdet, etet, ha kell, bevásárol a piacon, receptet írat, időpontot kér az orvostól, és ami talán a legfontosabb: lelket ápol. Az idősekét és a hozzátartozókét is.

Ahogy belép az ajtón, teszi is le a csomagot, és megy be a fűtött szobába, ahol megsimogatja az ágyban fekvő asszony arcát. „Mindjárt megengedjük a vizet, és elmegyünk fürödni” – mondja, miközben az ágyneműt igazítja.

A 93 éves asszony még így is a szerencsésebbek közé tartozik, bár ellátni nem tudja magát, és a nap nagy részét a szobában tölti, fia mégis ragaszkodott ahhoz, hogy ő ápolja, és nem volt hajlandó otthonba adni. Aki gondozott már magatehetetlen, idős szülőt, az jól tudja, ez mekkora áldozatot jelent: György nemhogy dolgozni nem tud, a lakást is csak akkor hagyhatja el, ha van, aki vigyáz helyette az édesanyjára.

Máté Péter

„Amikor kapok valamilyen alkalmi munkát, a szomszédokat szoktam megkérni, hogy nézzenek rá fél óránként. Harminc percnél többet nem lehet egyedül hagyni, jobb napjain felkel, járkál a lakásban, de olyan törékeny, hogy bármikor eleshet” – mondja a férfi, aki gyorsan előkeresi a divattervezőként végzett anyja egykori rajzait. Egy fényképet is a kezünkbe ad, a hatvanas években készült fotón mosolygó családból már csak György és édesanyja él, aki férje mellett másik fiát is eltemette már.

Miközben beszélgetünk, Mária ígéretéhez híven fürdeni viszi Vilma nénit, ahonnan meleg köpenybe bújtatva kerül elő, és amíg a fotelben eszik, Mikulás alkalmából egy kis ajándékcsomag is előkerül a kosárból.

Máté Péter

A jelenetet látva nem tűnik túlzásnak az sem, amikor Vilma néni fia egyetlen mondatban foglalja össze, mit jelent neki a máltaiak segítsége: „nem tudom elképzelni, mire mennék nélkülük”.

Óbudán Máriával együtt a Máltai Szeretetszolgálat hat gondozója járja az utcákat minden egyes nap. Ideális esetben naponta öt-hat emberhez jutnak el, de mivel kevesen vannak, és pihenésre nekik is szükségük van, nem ritka, hogy ennél több embernek segítenek. Az utcákat járva valószínűleg senki nem venné észre őket, pedig a kerületben – és az ország más részein is – sokaknak ők jelentik az egyetlen kapcsolatot a külvilággal.

„Jelenleg 45-48 gondozottunk van, közülük 29-en személyi segítségnyújtásra szorulnak” – mondja a hvg.hu-nak Halászné Józsa Gabriella, az óbudai Gondviselés Háza intézményvezetője.

A segítségnyújtásnak két módja van: a szociális segítők hetente néhány alkalommal azokhoz az idősekhez járnak, akik még le tudnak menni az utcára, be tudnak vásárolni, el tudják látni magukat. A személyi gondozás ennél sokkal összetettebb, az erre szoruló idősekhez naponta mennek, és igyekeznek életük minden területén besegíteni. A hat állandó gondozót a máltaiaknál 13 önkéntes segíti, ők gyakran kísérik el az időseket az orvoshoz, elmennek velük sétálni vagy a piacra, vagy akár felolvasnak nekik az otthonukban. A lényeg, hogy a gyakorlati teendők mellett egy kicsit a magányt is enyhítsék. Sok idősnek ugyanis ezzel még nehezebb megküzdenie, mint a tehetetlenséggel. Márpedig ahogy egyre több fiatal költözik külföldre és egyre messzebb élnek egymástól a családtagok, a magány lassan mindennapos az idősek életében.

Máté Péter

Bár Ica néni unokája nem a világ másik felén, hanem „csak” Bécsben él, ő is csak egyszer tudja meglátogatni a nagymamáját. A nyolcvan év felett asszony férje halála óta így ideje nagy részét egyedül tölti a panellakásában, ahonnan a téli hónapokban kimozdulni sem nagyon mer.

Pedig néhány évtizede még neki is nagyon más volt az élete. A fiatal szarvasi lány 1951-ben, egy véletlen szerencsének köszönhetően kezdett el az akkor megnyílt bizományi áruházban dolgozni, és évtizedekkel később onnan is ment nyugdíjba. Előfordult, hogy híres színésznőket szolgált ki, a Szent István körúti szőrmebizományiban többször megfordult Psota Irén és Ruttkai Éva is – meséli.

Most a családi fotók, ragyogóan tiszta csipkefüggönyök között az asztalon receptek, gyógyszerek, csekkek és egy csomag paprika hever, amit az asszony személyi gondozója, Katalin hozott a piacról.

„Befizetem a csekkeket, segítek feltölteni a mobiltelefont, elhozom a leleteket, elkísérem az orvoshoz, felíratom a recepteket a körzeti orvosnál, bevásárolni megyek, 3-4 hetente pedig elintézem az ebédbefizetést is” – sorolja egy szuszra Katalin.

Máté Péter

Mint oly sok másik gondozó, az ő munkája sem merül ki ennyiben, ha kell, akkor létrára is mászik, hogy leszedje a függönyt a mosáshoz, keresztrejtvényt hoz, tanácsokkal segít, sőt még hajat is fest.

„Azt is mindenkinek megmondom, hogy ha szükség van rá, nyugodtan keressenek telefonon” – mesélte Katalin, aki már három éve járja Óbudát a máltaiakkal. És mint minden kolléganője, ő sem munkaként, hanem hivatásként tekint a szolgálatra.

„Korábban az édesanyámat ápoltam, így ebben is van gyakorlatom. Néhány évvel később, amikor láttam, hogy felvétel van a szeretetszolgálatnál, nem haboztam. Azóta sem tudnám máshogy elképzelni az életemet, nagyon szeretem ezt csinálni” – meséli, miközben Ica néni heti gyógyszereit ellenőrzi és válogatja.

Máté Péter

Az idősek egy részének a mindennapos látogatásokon kívül is van segítsége: az országban a máltaiak vezették be először a jelzőrendszeres szolgáltatást. Ha baj van, akkor a gondozottak a nyakukban lévő csengővel a nap 24 órájában tudják riasztani a központot, akik azonnal házhoz mennek. Arról, hogy ez mekkora biztonságot ad, Ica néni is tud mesélni.

„A cukrom miatt gyakran vagyok éjszaka is rosszul, egyszer pedig hajnalban estem el az ajtóban, viszont éppen akkor nem volt a nyakamban a riasztó. Végül minden erőmet összeszedve, a hátamon tudtam bekúszni a kanapéhoz, és meg tudtam nyomni a gombot. Mindkét vállam eltört, ha nincsenek a máltaiak, akkor lehet, hogy másnap délutánig feküdtem volna a padlón és ma már nem lennék itt” – hálálkodik.

Ica néni azért is szerencsésnek érzi magát, hogy egyáltalán bekerülhetett a máltaiak programjába, mert az elmúlt években egyre többen szorulnak segítségre, és a várólisták is egyre hosszabbak lettek. Jelentkezést egyébként bárki beadhat, amit egészségügyi vizsgálat és állapotfelmérés követ.

Ami pedig a legfontosabb: a házi segítségnyújtás teljesen ingyenes. Egyedül a riasztóért kell fizetni, de azért is szinte csak jelképes összeget, a nyugdíj egy százalékát.

Máté Péter

A máltaiak azokra is figyelnek, akik még teljes mértékben képesek magukat ellátni. Nekik napközi klubot tartanak fenn, ahol programokat szerveznek, tanácsadásokat tartanak, sőt még tisztálkodási és mosási lehetőséget is adnak – szintén teljesen ingyenesen. Teszik mindezt úgy, hogy maga a szervezet állandó finanszírozási gondokkal küzd.

„A szociális gondozásért egy főre évente 25 ezer forintot kapunk az államtól, a személyi gondozásért pedig 210 ezret. Ez viszont még a bérekre sem elég” – mondja Halászné Józsa Gabriella.

Az összeget ezért állandóan ki kell egészíteniük a központi költségvetésből, de amíg csak tehetik, a szolgáltatásért egy fillért sem fognak elkérni. Ahogy fogalmaznak:

A jövőben egyre több idős él majd magányosan, és egyre több segítségre lesz szükségük. Nem hagyhatjuk őket magukra.