Tíz akciócsoportot hozott létre a kormány – percről percre a járványról
Utolsó frissítés:
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában arról beszélt: meg fogják hosszabbítani a magyar veszélyhelyzetet, ugyanis a koronavírus ezt indokolja. Települések lezárása egyelőre nem várható, de az iskolabezárás igen. Ebben a cikkben mindent megtalál a világjárvánnyá vált koronavírusról.
Most érkezett
Percről percre
Két évet csúszik egy fontos marsi küldetés, és ez is a koronavírus miatt van
Számos tesztet kell még elvégezniük az orosz és európai űrhivataloknak, hogy biztonságban indítható legyen az ExoMars-küldetés, de a koronavírus-járvány miatt erre egyelőre nem kerül sor.
A Toldy Gimnáziumba jár az egyik koronavírusos beteg gyereke
Csütörtökön az egész osztály hazament, miután az egyik diák édesanyjánál koronvírus-fertőzést diagnosztizáltak, mára viszont nem kaptak felmentést.
Hatan vannak házi karanténban Siófokon
Olaszországból jöttek, de egyelőre nem betegek.
Belügy: Álhír Budapest lezárása
Álhír az a közösségi médiában terjedő információ, amely szerint az operatív törzs Budapest lezárásáról döntött – áll a Belügyminisztérium közleményében. A főváros karanténba helyezésének kérdése nem volt napirenden az operatív törzs ülésein – írják.
Nem rendezzük meg a Giro d'Italia ránk eső szakaszait a járvány miatt
Az eredeti tervek szerint a verseny résztvevői a Lánchídon is áttekertek volna, az esemény összesen pedig 66 magyar települést érintett volna május 9. és 12. között. Most ezt biztosan elhalasztják.
Újabb koronavírus-gyanús beteget találtak a 18. kerületben
Lezárták az sztk emeletét, fertőtlenítenek.
Szeged ráugrott a koronavírus megelőzésére
A forgalmas köztereken fertőtlenítőt tettek ki, közszolgáltató cégeik munkatársait is védik azzal, hogy felfüggesztettek minden olyan ügyintézést, amelyek során emberekkel találkozhatnak. A város már szerdán lemondta a programokat.
Iain Lindsay: A Brexit-népszavazással kezdtem, és most a koronavírussal fejezem be
Pont fél év múlva fog távozni Budapestről Iain Lindsay, a koronavíruspánik kitörése előtt, de már a Brexit után beszélgettünk vele. Az Egyesült Királyság budapesti nagykövete vallja, hogy van élet az után is, hogy kiléptek az EU-ból, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer lesz magyar tagja a brit kormánynak. Interjú.