Háromra emelkedett az elhunytak száma, heten meggyógyultak Magyarországon – hírek a koronavírus-járványról percről percre
Utolsó frissítés:
Miközben világszerte elérte a 244 ezret az új koronavírussal megfertőződöttek száma, Magyarországon újabb 12 esetet igazoltak. A gyógyultak már heten vannak, a halálos áldozatok száma háromra emelkedett. Az idős és szociális otthonokban lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be. Kövesse a járványról szóló híreket percről percre!
Most érkezett
Bocsánatot kért a kínai rendőrség a vírust felfedező orvostól
Az új koronavírus okozta betegségben február elején elhunyt Li Ven-liang a közép-kínai Vuhani Központi Kórház szemészeti osztályán dolgozott. December 30-án küldött figyelmeztetést kollégáinak a járvány veszélyéről, miután hét olyan fertőzéses esettel találkozott, amelyeket akkori megítélése alapján a szintén a koronavírusok családjába tartozó SARS vírus okozhatott. Egykori egyetemi csoporttársainak egy internetes csoportos beszélgetésben küldte szét az üzenetét az esetekről, és azt tanácsolta nekik, hogy viseljenek védőfelszerelést a fertőzés elkerülése érdekében.
Néhány nappal később beidézték a rendőrségre, ahol aláírattak vele egy dokumentumot, miszerint "hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet". Az orvossal együtt nyolc másik embert is előállítottak ugyanekkor "álhírterjesztés" miatt.
A közép-kínai Vuhan város rendőrsége csütörtökön hivatalosan bocsánatot kért az orvos hozzátartozóitól az "ügy helytelen kezelése miatt", egyúttal visszavonták a vele aláíratott dokumentumot.
Percről percre
Bezárnak a magyar IKEA-áruházak
Szombattól lép életbe a korlátozás. Részletek.
Videó Bergamo kórházából: "Erre készüljetek!"
Haldoklók tömege, apokaliptikus képek. Azt üzenik mindenkinek, vagy ez jön, vagy a totális vesztegzár. A videót itt találja.
Karácsonyi forgalmat csinál az elektronikai üzleteknél a járvány
Az év végi csúcsidőszakhoz mérhető az elektronikai üzletek forgalma, vannak olyan termékkategóriák, amelyeké többszöröse az év ezen szakában megszokottnak. A részletekről itt olvashat.
Belement a Netflix: a következő 30 napban rosszabb képminőséget adnak Európában
A Netflix meghallgatta az uniós kérést, a szolgáltató azon lesz, hogy következő 30 napban 25 százalékkal csökkentse az általa generált adatforgalmat Európában.
Maruzsa Zoltán: Változhat az érettségi, a NAT viszont nem, mert a tanároknak több idejük lett
A köznevelésért felelős államtitkár még nem tudja, mi lesz az érettségivel, de arra biztatja a diákokat, hogy készüljenek rendesen. A tanároknak szerinte a karantén és a digitális oktatás több szabadidőt hozott. Cikkünk a témában.
NAV: halaszthatók és elengedhetők az adótartozások
A járványra tekintettel enyhítenek az adószigoron.
Már a koronavírus előtt jelentősen kevesebb új autót adtak el
Elég gyengén kezdte az évet az európai autópiac, január után februárban is a korábbiaknál kevesebb kocsi talált gazdára. További részleteket ezen a linken talál.
"Az idei gazdasági visszaesés után jöhet az azonnali visszapattanás"
Magyarországon senkinek sem kell tartania éhínségtől – tartja fontosnak kiemelni Kónya István, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa. Az egyetemi tanár szerint nagy a baj, de van ok remélni, nem tart sokáig.
Parragh László: Pánikhelyzet van és tűzoltás
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint korai lenne még az államnak nagyobb szerepet vállalnia a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésében. Az viszont szerinte szinte biztosra vehető, hogy a munkaerőpiac összeomlik, csak az élelmiszerboltok nyithatnak majd ki, és a katafizetés felfüggesztését a taxisokon kívül más szakmákra is kiterjesztik. Parragh Lászlót kérdeztük.