Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A dán Konzervatív Néppárt egyik tagja szerint több más párt is hasonló lépést fontolgat.
A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból a dán Konzervatív Néppárt – erről a dán tömörülés elnöke és európai parlamenti delegációvezetője, Soren Pape Poulsen és Pernille Weiss EP-képviselő értesítette Donald Tusk EPP elnököt és Manfred Weber frakcióvezetőt a Népszava cikke szerint.
A lapnak nyilatkozva Pernille Weiss elmondta, tudomása van arról, hogy több más tagpárt is hasonló lépést fontolgat, miután a magyar parlament elfogadta a felhatalmazási törvényt.
Weiss szerint a Fidesz annyira eltávolodott a jogállami normáktól, hogy nem maradhat a pártcsalád tagja. "Sok pártelnök reménykedett a kedvező változásban, ezért döntött annak idején a magyar párt felfüggesztése mellett. Ezek után a Fidesznek végképp nincs helye közöttünk" – jelentette ki a dán politikus.
A Népszava emlékeztetett: EPP szabályai alapján öt országból legalább hét tagpártnak kell indítványoznia a kizárást ahhoz, hogy a javaslat a döntéshozó fórum napirendjére kerüljön.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.