Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Augusztus 15. és 19. között Szarvason rendezett gólyatábort hallgatóinak a Szent István Egyetem Budai Campus. Az egyetem azt közölte, hogy a résztvevők és szervezők közül 5 embernél kimutatták a Covid-19-et, mind tünetmentesek, és nem hagyják el az otthonukat az előírt két hétig, írja a 444.
A Szent István Egyetem közlése szerint a szervezők előzőleg és a helyszínen is megtették a szükséges óvintézkedéseket, a regisztrációnál és a tábor egész terültén több pontban voltak kézfertőtlenítők, és naponta ment a résztvevők non-kontakt hőmérőzése. A résztvevők ezen kívül maszkot vittek a táborba, amit az odavezető úton is viselniük kellett.
Az egyetem bejelentést tett a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé is.
A Szent István Egyetem vezetése közölte, hogy jelen ismereteik szerint az egyetem campusai továbbra sem érintettek a fertőzéssel.
A közlemény szerint az egyetem a járványhelyzetre való tekintettel nem tartja meg a további gólyatáborait.