szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ünnepek előtti utolsó kérdezz-feleleket tartotta meg Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely.

“A kormány úgy ítélte meg, egy estére indokolt kivételt tenni” a kijárási tilalommal kapcsolatban – hangzott el az év utolsó kormányinfóján Gulyás Gergelytől, aki szerint a számok nem indokolják az ünnepi lazításokat.

Gulyás szerint fordulat következett be Magyarországon a fertőzés terjedésében, és túl vagyunk a csúcsponton. “Ez remélhetőleg azt jelenti, hogy az elhalálozások száma is követi a fertőzöttek számában bekövetkezett csökkenést” – mondta, hozzátéve, hogy a fertőzési adat Európában is a legjobbak közé tartozik.

Pillanatnyilag 5500 adag Magyarországra érkező vakcináról tud a kormány, ezt a leginkább rászorulók közt osztják szét. December 27. után remélhetőleg újabb Pfizer-szállítmányok érkeznek Magyarországra, közben a kormány reménykedik a kínai vakcinák engedélyezésében is.

A vakcinaregisztrációs oldalra több mint 300 ezren regisztráltak eddig, Gulyás arra kért mindenkit, látogasson el az oldalra, és töltse ki.

A koronavírus miatt hozott hiteltörlesztési moratóriumot a miniszter adatai szerint másfél millió család fogja igénybe venni. Aki az eddigit fenn akarja tartani, semmit nem kell tennie.

Az iparűzési adó felezését is kommentálta: 2019-ben szerinte majdnem 800 milliárd forinthoz jutottak az önkormányzatok ebből az adóból, de szerinte az elvonás a 2011-es állapothoz képest így is több mint 50 százalékkal magasabb lesz, és nagyjából a 2018-as szintre állnak vissza az ebből befolyó bevételek.

Az újságírói kérdésekre válaszul elvtelennek kommentálta a hétvégén bejelentett ellenzéki összefogást, a közös listán való induláshoz kötődő feddhetetlenségi elvárás az ellenzék részéről pedig egy vicc szerinte.

A pedagógusok célzott teszteléséről Szentkirályi Alexandra elmondta, a vártnál alacsonyabb volt a részvétel a pedagógusok célzott tesztelésén, de a köznevelésben dolgozók számára a tanév folytatása előtt január 2-án és 3-án újra ingyenes tesztelést rendeznek a kormányhivatalok szervezésében.

A részvétel online regisztrációhoz kötött, december 23-ától jelentkezhetnek a pedagógusok.

A karácsonyra hozott speciális szabályokkal kapcsolatban a hvg.hu kérdésére válaszolva elmondta, a józan ész és a méltányosság alapján döntött a kormány a kijárási tilalom december 24-i felfüggesztéséről. "Ha amúgy is karácsonyi rendezvények vannak, akkor nem növeli a veszélyt, ha tovább vannak együtt az emberek." Gulyás szerint lehetővé akarták tenni az éjféli misén való részvételt is, de a felfüggesztés nem növeli érdemben a veszélyeket.

Mivel Orbán Viktor elmondta, jövő év végéig fent kell tartani a járványügyi készültséget, Gulyás szerint ez nem azt jelenti, hogy marad a rendkívüli jogrend, ennek fenntartásáról csak akkor fog biztosat mondani a kormány, ha érkezik a vakcina.

A Next Generation uniós segélyalap ratifikálásáról jövő tavasszal fog dönteni a kormány.

Deutsch Tamás és a Fidesz továbbra is levegőben lógó Európai Néppártból való kizásáról azt mondta, Deutsch kizárásáról végül szavazás sem volt, a Fidesz és a Néppárt viszonyát pedig "örökzöld témakörnek" írta le, és szerinte a Fidesz nem fog engedni bizonyos kérdésekből, mint például a migráció. "Ha a tartalmi vitában nem tudunk dűlőre jutni, akkor nincs közös jövőnk, ha dűlőre tudunk, akkor elrendezhető a viszony."

Karácsony Gergely és több önkormányzat díszkivilágítást lekapcsoló tiltakozásáról elmondta, pártpolitikai vitát lát: "Ha a jobboldali polgármesterek meg tudják oldani a bevételcsökkenést, úgy gondolom, hogy másoknak is menni fog."

Év elején több ezer milliárd forint értékben ír ki a kormány uniós pályázatokat a helyreállítási alap segítségével.

Az otthonépítésekre adott hitellel kapcsolatban elmondta, a minimálbérnél alig kell többet keresni ahhoz, hogy igénybe lehessen venni az akár hatmillió forintos hitelt.

A munkanélküliségi rátáról annyit mondott, nehéz prognózist adni a helyzetről, hiszen a vakcinától függ, mikor indulhat újra az élet, és ez befolyásolja a munkaerőpiacot is, viszont a magyar munkahelyvédelmet az egyik legjobbnak ítélte Európában, ahol "negyedik-ötödikek vagyunk".

Az egészségügyi dolgozók oltásáról azt mondta, "elképzelhetetlen, hogy valakit erőszakkal oltsunk be", de az egészségügyi dolgozóknak többszörösen ajánlott az oltás. Újra kiemelte, mindenki számára önkéntes lesz az oltás, viszont a kormány már most kampányol, és később is fog a dolgozók beoltatásáért.

A miniszter kommentálta a Brexitet is: szerinte a megegyezés nélküli kilépés radikálisan csökkenti a gazdasági kapcsolatot az EU és az Egyesült Királyság között, viszont az Uniónak is érdeke, hogy ne büntesse a briteket a választópolgárok döntése miatt. "Magyarországon nem lehet tragikus méretű a változás" – mondta.

A hvg.hu kérdéseire elmondta, azért nem szigorítottak tovább az ünnepekre, mert a mostaniak is elegendők, csak 24-én egyszerűbb kivételt tenni.

Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartják-e, hogy különbséget tesznek beoltott és nem beoltott emberek között, igen a válasz: "Egészen biztos, hogy lesznek ilyen szabályok, nemcsak Magyarországon, hanem Európában mindenütt. Az oltási könyv a személyi igazolvány és az útlevél mellett fontos okmány lesz."

A Norvég Alap pályázatainak elbírálásáról a miniszter elmondta, örül a megegyezésnek, ami szerint érkezhetnek onnan pénzek Magyarországra, a pénz sorsáról és felhasználásáról egy két ország által létrehozott civil alap fog dönteni.

Az erről megjelent hírekre reagálva elmondta, jelenleg 34, a koronavírus következtében elhunyt egészségügyi dolgozót tart számon a kormány.

A miniszter szerint a kormányzati felelősség az, hogy mindenki számára az elérhető legmagasabb színvonalú ellátást tudja biztosítani, ez pedig a kórházakban rendelkezésre állt.

Arra a kérdésre, jelentkeztek-e a kormány tagjai védőoltásra, azt mondta, ez személyes döntése mindenkinek, és csak a központi nyilvántartásból lehetne megmondani.

Az iparűzési adó elvonásával kapcsolatos további kérdésekre azt válaszolta, a kormány tárgyalni fog az önkormányzatokkal a kompenzációról, és figyelembe fogják venni, milyen a települések anyagi helyzete. "Ahol komolyabb nehézséget jelet, ott egyénileg tudunk tárgyalni mindenkivel" – mondta. Szerinte ez az összeg viszont jelentősen fogja segíteni a vállalkozásokat, 150 milliárddal számolnak, ami bent marad a magyar gazdaságban.

A hvg.hu az alábbi kérdéseket küldte el:

  • Milyen adatok alapján döntöttek arról, hogy felfüggesztik a kijárási korlátozást szenteste?
  • Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth rádióban azt mondta, kis karácsonnyal kell számolni, december 25-26-án le kell mondani a rokonlátogatásról. Erre a két napra miért nem tartottak indokoltnak szigorúbb lépéseket?
  • A miniszterelnök azt mondta, jövő év végéig fennmarad a járványügyi készültség. Ez mit jelent pontosan, milyen szabályok élnek majd jövő év végéig? (Arra kell számítani, mint ami nyáron volt?)
  • A Norvég Alap pályázatait ki fogja elbírálni?
  • Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a kis- és középvállalkozások számára megfelezi a helyi iparűzési adót. Ez a 2021-ben teljesítendő adóbevételekre vonatkozik? Hol és milyen metódussal húzzák meg a határt a felezéssel érintett vállalkozások és a nem érintettek között?
  • A kormány felülírja az önkormányzatok hatályos adórendeleteit?
  • A kiszámított, befizetendő összeget felezik vagy az iparűzési adó kulcsát?
  • Az önkormányzatoknak mekkora kiesést okoz ez? Mi alapján számíthatnak kompenzációra?

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Jelentősen csökkent az autólopások száma tavaly – itt a lista a legnépszerűbb márkákkal

Jelentősen csökkent az autólopások száma tavaly – itt a lista a legnépszerűbb márkákkal

Az űr a legvégső határ – Jeff Bezos életútja, 4. rész

Az űr a legvégső határ – Jeff Bezos életútja, 4. rész

Feleannyi iskolában van korlátozás, mint a második hullám tetőzésekor

Feleannyi iskolában van korlátozás, mint a második hullám tetőzésekor