A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A Népszava úgy tudja, hogy az alapvetően fideszes eseményre nem mindenki kapott meghívót a parlamenti frakcióból.
Már szervezi a szeptember elejére tervezett kötcsei találkozót a Fidesz pártalapítványa – tudta meg a Népszava.
A Somogy megyei településen tartott eseményen általában bográcsban főznek, majd a meghívottak meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök beszédét, ami idén a 2022-es országgyűlési választás nem hivatalos kampánynyitányának is beilleszthető.
A Népszava ugyanakkor azt írja: forrásaik szerint Orbán várhatóan nem említ majd újdonságokat „az eddig megismert kormányfői eszmefuttatásokhoz képest”. A beszéd tartalma így valószínűleg „a járvány-migráció-családpolitika-gazdasági nyitás sarokkövek mentén” alakul majd. Egy másik forrás pedig azt mondta a lapnak, hogy az idei pikniknek nem is az lesz a fő funkciója, hogy a kormányfő valamilyen megdöbbentő, új témával próbálja meg tematizálni az őszi időszak politikáját.
Hanem az, hogy a kiválasztottak személyesen is eltölthessenek egy kis időt vele.
A Népszava azt is tudni véli, hogy a Fidesz parlamenti frakciójának egyelőre nem minden tagja kapott meghívót az eseményre.
A cikkben hozzáteszik, hogy a járvány miatt tavaly el is maradt a kötcsei piknik, akárcsak a tusnádfürdői nyári egyetem. Így nem volt olyan fórum, ahol a kormányfő kötetlenebb formában, de nagyobb nyilvánosság előtt beszélhetett volna. Tusnádfürdőn egyébként idén sem lesz rendezvény. Augusztusban viszont megrendezik tihanyi Tranzit fesztivált, ami a Népszava megfogalmazása szerint a „konzervatív szellemi holdudvar rendezvénye”. Ezen várhatóan most is tiszteletét teszi a miniszterelnök.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.