Éjszakai vihar: kidőlt fák, hömpölygő esővíz, 100 helyszínen dolgoznak a tűzoltók

Sok helyen dolgoznak a tűzoltók a vihar okozta károk felszámolásán: többfelé az erős szél faágakat tört le, fák dőltek ki, máshol a felgyülemlett esővíz okozott gondot.

  • MTI MTI
Éjszakai vihar: kidőlt fák, hömpölygő esővíz, 100 helyszínen dolgoznak a tűzoltók

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel közölte, legtöbb riasztásuk Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar megyében volt, Bács-Kiskun megyében több épületből kellett kiszivattyúzniuk a vizet.

Mukics Dániel felhívta a figyelmet a "villámárvíz" veszélyére is. Kiemelte: ha az úton összegyűlik, hömpölyög az esővíz, gyalogosan, kerékpárral és autóval se keljenek át rajta. Néhány centiméteres víz is képes ledönteni az embert a lábáról. A térdig érő vízfolyás pedig autókat is el tud sodorni. Autóval azért sem tanácsos áthajtani a hömpölygő vízen, mert ha az autó légszűrőjébe víz került, az tönkremegy és az autó leáll - mondta.

Az OKF szóvivője ismét azt kérte, mindenki figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, riasztásait.

Ahogy mi is megírtuk, az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is. Az ország nagyobb részén a felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a helyeken akár 50 milliméternyinél is több eső hullhat.

Szombaton és vasárnap is az elsődleges veszélyforrás a felhőszakadás lehet,  emellett néhol kisméretű jég, viharos széllökés is előfordulhat. Az ország keleti, északkeleti megyéiben a napi középhőmérséklet szombaton és vasárnap is 25 Celsius-fok körül, kicsivel felette alakul. Így néhány megyére a hőség miatt is adtak ki figyelmeztetéseket.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.