„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Rosszul lett egy 67 éves utas a Pegasus légitársaság Isztambul–Amszterdam járatán csütörtök délelőtt, emiatt a gép Budapesten megszakította útját. Az utas életét nem sikerült megmenteni.
A Budapest Airport MTI-hez eljutatott közleménye szerint a holland állampolgárságú férfi újraélesztését már a levegőben megkezdték az utasok és a személyzet, majd a repülőgép leszállását követően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő egészségügyi szolgálat, az Airport Medical Service azonnal folytatta az életmentő beavatkozást.

Mintegy 45 percen keresztül küzdöttek az utas életéért, de a gyors és szakszerű beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni – írta a Budapest Airport.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.