Új hírek jöttek a koronavírus miatt kórházba került Kunhalmi Ágnesről

Az MSZP társelnöke saját bevallása szerint nehéz napokon van túl, csütörtök óta lényegében csak aludt. Ma már otthonában gyógyul.

  • hvg.hu hvg.hu
Új hírek jöttek a koronavírus miatt kórházba került Kunhalmi Ágnesről

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Csütörtök este maga az érintett, Kunhalmi Ágnes közölte a Facebook-oldalán, hogy koronavírusos lett, a tünetei pedig olyan súlyosnak bizonyultak, hogy a Honvédkórházba került.

Az MSZP társelnöke vasárnap jelentkezett új hírekkel állapotáról. Azt írta:

Napokig nem volt nálam telefon, így nem is tudtam, mennyien írtatok. Lényegében csütörtök óta csak aludtam, de már itthon vagyok”

– olvasható a bejegyzésében, amiben a politikus a sok támogató üzenetet is megköszönte.

Kunhalmi úgy folytatta, „erre valóban nem lehet felkészülni. Pontosabban fel lehet az oltással. Nem tudom, mi történik, ha nem vagyok beoltva. Nehéz napokon vagyok túl, az orvos szerint most már jobb lesz. Várom, hogy ennek vége legyen. Minden covidos betegnek gyógyulást és főleg kitartást kívánok!”

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.