Ma még talány, ki lesz az, akinek a nevét a parlamenti választások másnapján, április 4-én az ország egyik fele felszabadítóként, a másik épp ellenkezőleg, a zsarnokaként harsogja majd. De bárki lesz is a győztes, annyi biztos, hogy a politikai stabilitást éppúgy nem tudja majd hatósági intézkedésekkel garantálni, ahogyan az árstabilitást sem lehet. Próbálkoztak ezzel már az átkosban is (lásd a tervgazdálkodás központi árszabályozásáról szóló cikkünket a Szellem rovatban), és a történelmi kudarc sem szegte a kései utódok kedvét, hogy hasonlóra vállalkozzanak.

Ha Orbánék ideig-óráig el is tudják téríteni az árakat, a piac törvényszerűségeit még egy bezárkózó ország sem képes negligálni. Ahogy e heti címlapsztorinkból is kiderül: nincs ingyenebéd. Az olcsóbb far-hát, sertéscomb árát más termékek vásárlásakor fizetjük meg; a tranzakciós illeték is csak papíron a bankok terhe, amit más díjakban vastagon kiszámláznak. Az pedig a Orbán-kormány perverz újraelosztási gyakorlatának újabb bizonyítéka, hogy a „minden napra egy jótétemény” nagyrészt mások kontójára megy.

A választási osztogatás egyébként sem jelent mást, mint hogy „a lopott pénzből némi aprót visszaadnak” – ezt már Jakab Péter mondja a Magyarország rovatunkban olvasható interjúban. Ugyanott írunk a Völner-ügy új fejleményeiről, ami megmutatta: ahogy a NER-cégeknek nem kell a piacon megméretniük magukat, a rendszer egyes kegyeltjeinek sem kell számot adniuk a tudásukról ahhoz, hogy egyetemi diplomához jussanak.

A kormány üzleti és közbizalmat romboló döntéseinek káros mellékhatásaival Gazdaság rovatunk is több cikkben foglalkozik. Miközben az üzemanyagár maximálása miatt a kis töltőállomások üzemeltetői a bezárás rémével néznek szembe, a Mol – amelynek állami részvénypakettjét átpasszolták a Fidesz-közeli kurátorok irányította egyetemi alapítványokhoz – nemcsak a fuldoklókra les, de nemzetközi befektetőként is hasít. A magyar olajtársaság közép-európai terjeszkedése akár még növelhetné is a nemzeti büszkeséget, ha a lengyel PKN Orlen és a Mol közötti megegyezés nem vetné fel a gyanút, hogy a tranzakció mindkét országban a kormányzó párt – amott a PiS, emitt a Fidesz – gazdasági hátországának erősítését szolgálja.

Aki pedig nem tartozik e körhöz, magányos farkasként egy idő után prédává válik. Erről szól Harmati László nagyvállalkozó története is, akinek – mint Etetni a farkast című interjúnkból kiderül – a lánya, a veje, az unokája tovább tudta volna vinni a szállodáját, ám célravezetőbbnek tartotta Mészáros Lőrincnek eladni a családi ezüstöt.

A különleges bánásmód azonban nem tarthat örökké – erre a sport világa is példával szolgál. Novak Djokovics – írja Világ rovatunk – egész addig szentnek, sérthetetlennek és a szabályokon felül állónak hitte magát, míg Ausztráliában nem szembesült az ellenkezőjével. Talán nem is meglepő, hisz a szerb teniszező állítólag már azt képzelte magáról, hogy némi gyakorlással, pusztán elméje erejével képes lehet tárgyak mozgatására. Orbán ennél földhözragadtabban gondolkodik, de azt ő is szentül hiszi, hogy az árak mozgatásához elegendő a kormányfői akarat.

DOBSZAY JÁNOS

vezető szerkesztő