szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszter már tavaly jelezte: megfordult a fejében, hogy átlép a kisebbik kormánypártba.

Egyhangú döntéssel fogadta be képviselőcsoportjába a Kereszténydemokrata Néppárt Navracsics Tibort – derül ki a politikus közösségi oldaláról, ahol köszönetet mondott ezért a frakciónak.

A területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter eddig a Fidesznek és a KDNP-nek is tagja volt, de már korábban megfordult a fejében, hogy átlép az utóbbiba. Erről azután nyilatkozott, hogy a nagyobbik kormánypárt tavaly tavasszal kilépett az Európai Néppártból, a döntést pedig a Twitteren jelentette be. A kereszténydemokraták nem szálltak ki a pártcsaládból.

A politikus még néhány nappal ezelőtt is arról beszélt: hiba volt, hogy a Fidesz elhagyta a Néppártot, mert így nincs olyan jelentős politikai csoportosulás, amelyik hajlandó lenne „vállalni a magyar álláspontok képviseletét, akár szolidaritásból, akár önérdekből”.

Navracsics 2006-tól 2014-ig, majd a 2022-es választás után is a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának tagjaként politizált, a 2006-2010-es ciklusban frakcióvezetőként.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Windisch Judit hvg360

Könnyedén kijátszhatja a kormány a brüsszeli elvárásokat, és meg is teszi

A 3000 milliárd forintnyi uniós forrás elvételétől tartva szóról szóra átvette a kormány a brüsszeli, összeférhetetlenségre vonatkozó iránymutatást a közérdekű közalapítványokra vonatkozóan, csakhogy ez a magyar viszonyokra nagyon kevés lehet. Megnéztük, milyen gyakorlati következménnyel jár a tervezett változás.