„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Jámbor Andrásék a kaszinóblokád és a végrehajtói karnál bemutatott akció után a Félix bejáratát próbálták meg elállni.
A Félixhez vonultak a Jámbor Andrást a parlamentbe juttató Szikra Mozgalom aktivistái péntek este, hogy blokkolják „a NER kedvenc luxuséttermének” bejáratát. A „Fizessenek a gazdagok” mottóval meghirdetett akciósorozat legújabb helyszínválasztását így indokolták közleményükben Jámborék:
„A Magyar Nemzeti Bank alapítványa még 2016-ban 3 milliárd forintért vette meg és újította fel a Várkert Kaszinót, azt mondták, konferencia-helyszínnek. Később kiderült, a pénz nagy részét egy luxusétterem kivitelezésére költötték, amit aztán Matolcsy Ádám jóbarátjának, Pintér Máténak játszottak át potom 306 millióért! Így került az adófizetői pénzből vásárolt és felújított Felix magánkézre.”
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a baloldali mozgalom kedden a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar épületénél akciózott, hétfőn a Vörösmarty téri Las Vegas Casino Tropicanát vették blokád alá. A Szikra aktivistái a „Fizessenek a gazdagok!” kampány részeként azt követelik, hogy
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.