Gyurcsány Ferenc és Kövér László szülővárosában egy gimnáziumi tanárt indít az MSZP az önkormányzati választásokon

A párt mindenhol támogatja a jelenleg hivatalban lévő ellenzéki polgármestereket.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyurcsány Ferenc és Kövér László szülővárosában egy gimnáziumi tanárt indít az MSZP az önkormányzati választásokon

Önkormányzati választások

A főpolgármester-választás nem lefutott meccs még Vitézy Dávid és Karácsony Gergely között - utóbbi 324 vokssal nyert ugyan, de újraszámolás és fellebbezés miatt ez nem végleges. Győrben, ahol a Fidesz veszített, szintén újraszámolják a voksokat. A kormánypártok eggyel több megyei jogú várost irányíthatnak ugyan, mint eddig, de volt több olyan település is, amit évtizedek után veszítettek el.

„Az MSZP abban érdekelt, hogy az ellenzék az eddigi önkormányzati helyeit megtartsa, illetve, hogy még több helyen nyerjen” – ezzel a felütéssel tartottak vasárnap sajtótájékoztatót az MSZP társelnökei, ahol megnevezték, hol indul a párt támogatásával polgármester-jelöltjük a 2024-es önkormányzati választásokon. Komjáthi Imre a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ott, ahol az önkormányzati választásokon indulók nem tudnak helyben megállapodni, ott továbbra is előválasztást kell tartani.

Azokat a polgármestereket, akik viszont már most is hivatalban vannak, a párt továbbra is támogatja.

Az MSZP decemberben már bejelentette öt polgármester-jelöltjét a 2024-es választásokra (Márton Roland – Székesfehérvár, Csige Tamás – Hajdúdorog, Csizmazia Ferenc – Budapest, XVI. kerület, Lukoczi Károly – Budapest, XVII. kerület és Pajin Bálint – Budapest, XXII. kerület), azonban Komjáthi és Kunhalmi Ágnes most további neveket is mondott:

  • kiderült, hogy a párt Pápán, Gyurcsány Ferenc és Kövér László szülővárosában Grőber Attilát támogatják, aki történelem-filozófia szakos tanár. Grőber jelenleg is tanít egy pápai gimnáziumban, mindemellett önkormányzati képviselő.
  • Kőbányán a szocialisták Somlyódy Csabát támogatják, ő jelenlegi alpolgármestere a kerületnek.
  • Szombathelyen beállnak Nemény András jelenlegi polgármester mögé,
  • Celdömölkön pedig szintén a jelenlegi polgármester, Fehér László mellett tették le a voksukat,
  • ugyanúgy, ahogy Répcelakon is, ahol Szabó Józsefet támogatják.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.