Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ez 30 millióval több, mint tavaly.
170 millió forintot szán a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) munkatársai külföldi utaztatására, 30 millióval többet az előző, szeptemberben lejáró szerződéshez képest – írja a Media1.
Mint írják, a nyertes vállalkozás feladatai közé tartozik majd az Európán belüli és kívüli hagyományos és fapados járatokra szóló repülőjegy mellett a transzfer, az autóbérlés, és a vízumügyintézés is, valamint vasúti hálókocsi, hajó- vagy autóbuszjegy megrendelése, és az esetleg elvesző poggyászok miatti kártérítés rendezése is.
Csepp a tengerben az MTVA működtetésére a 2024-es állami költségvetésben előirányzott 126,5 milliárd forinthoz képest, mégis, 20 százalékkal több az előző kétéves szerződéshez képest.
A közbeszerzésen 2019-ben és 2021-ben egyaránt a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyert, egyedüliként pályázott ugyanis. Tavalyi pénzügyi beszámolója nincs, pedig a határidő már lejárt, de 2021-ben csaknem 3 milliárd forintos bevétel mellett 169 millió forint volt az adózott nyeresége.
Nemcsak az MTVA bízta utazásait a Maurira, hanem többek közt a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC), a Batthyány Lajos Alapítvány, valamint Orbán Viktor egyik kedvenc folyóirata, a European Conservative is
A Media1 azt írja, valószínűleg idén is ők nyernek, ha indulnak, persze.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.