A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Egy fiatal magyar egy fa alatt ült magányosan, de őt is igazoltatták.
Helyszíni tudósítónk szerint hatalmas rendőri készültség volt péntek délután a Bem téren, ahova korábban egy magánszemély „Stand with Gaza” címmel palesztinpárti tüntetést jelentett be. A megmozdulás betiltásáról személyesen Orbán Viktor intézkedett.
A kormányfő reggeli rádióinterjújában is jelezte, hogy „Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni”.
Nem sokkal később a rendőrség is kiposztolta a Facebookon, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a bejelentett gyűlést, mert az közvetlenül veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet. Tájékoztatásuk szerint az ugyanis „illeszkedik a Hamász felhívásához, amely e napra a »harag kimutatására« szólítja fel híveit az egész világon”. Azóta egy másik, szombatra meghirdetett eseményt is betiltottak.
A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.
A helyszínen nem sokkal a kezdés előtt már a tér minden oldalán álltak a rendőrök, a hvg.hu újságírói legalább négy rendőrségi kisbuszt és hat autót számoltak össze. Tüntetőből már jóval kevesebb volt, mindössze néhányan lézengtek a környéken.
A rendőrök először egy külföldit igazoltattak, aki elárulta, hogy a tüntetésre jött, és nem tudta, hogy betiltották. Neki felvették az adatait, kiürítették a zsebeit, majd elmehetett. Majd egy fiatal magyar férfihez mentek oda, aki először lézengett, majd leült a térre.
„Hetven éve húzódik ez a konfliktus. Szomorú, hogy egy olyan világban élünk, ahol betiltanak egy ilyen tüntetést” – mondta a sajtónak a fiatal, aki elmondása szerint el is sírta magát a boltban, amikor megtudta, hogy a barátai nem tartanak vele.
A rendőröknek ezután más dolguk már nem maradt, csak néhány padon ülő, érdeklődő fiatalhoz mentek oda akiket szintén igazoltattak, majd mindenkivel közölték, hogy a téren tilos a gyülekezés.
Budapest rendőrfőkapitánya péntek déltől vasárnap reggel nyolc óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest teljes területére. A police.hu szerint fokozott ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.