Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Évente átlagosan 800 sorompót törnek le az autósok.
Látványos videóval illusztrálta a MÁV, hogyan törnek át a sorompókat a járművezetők. A vasúttársaság munkatársai éppen egy letört sorompókar visszaszerelését végezték az egyik vasúti átjáróban, amikor az ellenkező irányból egy kamion a piros jelzés ellenére áthajtott a síneken, a letörve másik csapókart is, majd megállás nélkül továbbhajtott.
A MÁV tájékoztatása szerint évente átlagosan 800 sorompót törnek le az autósok, ezt a számot idén november végére érte el a statisztika. A legjellemzőbb ok, hogy a járművezetők a „még átérek” gondolattal a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtanak a vasúti átjáróba, elsodorva a csukódó csapórudat.
Sajnos előfordul, hogy a közlekedők anélkül hajtanak a sínekre, hogy meggyőződnének a biztos áthaladásról. A feltorlódott sorban az idő közben tilosra váltó jelzés során „beragadnak” a lecsukódó sorompók között a vasúti átjáróba, és a baleset elkerülése érdekében gázt adva letörik azokat. De olyan eset is történt, amikor az autós az előjelző táblák ellenére egyszerűen nem vette észre a vasúti átjárót és a csukott sorompót – ismertette a MÁV, amely hangsúlyozta, hogy minden esetben rendőrségi feljelentést tesznek.
Kevesebb volt idén a vasúti átjárókban történt baleset, mint tavaly
Idén eddig 61 baleset történt a MÁV hálózatán a vasúti átjárókban, egyharmaddal kevesebb, mint tavaly, és a halálos áldozatok száma is jelentősen, csaknem negyedére csökkent - közölte a MÁV.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.