Kínai rendőrök járőrözhetnek és megfigyelhetnek Magyarországon, civilek már tiltakoznak 

Közös járőrszolgálatot láthatnak el a jövőben magyar és kínai rendőrök – erősítette meg a Belügyminisztérium. A tárca szerint főleg idegenforgalmilag kiemelt területeken járőrözhetnek, de például a várható nagyszámú ázsiai vendégmunkás miatt helyi civilek szerint Debrecen is érintett lehet, amiből viszont egy helyi civil szervezet nem kér. Nem hivatalos kínai rendőrőrsök amúgy már régóta működnek itthon.

  • hvg.hu

Közös járőrszolgálatot láthatnak el a magyar és kínai rendőrök, erről állapodott meg Pintér Sándor a kínai közbiztonsági miniszterrel február közepén – írja a Telex. A portálnak a Belügyminisztérium megerősítette, hogy „a két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot”. 

A tárca közlése szerint a kezdeményezés segíti „a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet”. Ez azt is jelenti, hogy kormányzat megerősítette a Die Welt értesülését, amiről a hvg360-on is írtunk, és amely szerint

kínai rendőrök járőrözhetnek olyan városokban, amelyeket nagy számban keresnek fel az ázsiai nagyhatalomból érkező turisták.

https://hvg.hu/360/20240303_die_welt_kina_orban_magyarorszag_megallapodas

A turisztikai szálat erősíti a Belügyminisztérium Telexnek küldött válasza is, mivel azt írták: az együttműködés célja „a két ország idegenforgalmi területei biztonságának javítása a turisztikai csúcsidőszakokban és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával”. 

„Hasonló megállapodások megkötése nem példa nélküli, magyar rendőrök is segítik horvát kollégáik munkáját a horvát tengerparton a turisztikai főszezonban, osztrák rendőrök is láttak már el magyar kollégáikkal közös szolgálatot a Balatonnál” – magyarázta a turisztikai célzatot a tárca.  

Ám más is lehet a háttérben – hívta fel a figyelmet a Die Welt is –, méghozzá az, hogy a magyar–kínai megállapodás alapján „a kínai biztonsági szervek kiterjeszthetik megfigyelő hálózatukat Európában – részint a saját, a rezsimtől eltérően gondolkodó emigráns polgárai magyarországi ellenőrzésére”.

Arról a hvg.hu is írt, hogy a kínai miniszterrel Orbán Viktor is találkozott, és a kínai állami média szerint a turisztikán túlmutató megállapodás részeként „Kína felajánlotta, hogy a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokon túl közbiztonsági kérdésekben is támogatja Magyarországot”. 

https://hvg.hu/itthon/20240219_Kina_kozbiztonsagi_kerdesekben_adhat_majd_tanacsokat_a_magyar_kormanynak

Az nem titok, erről többször írtunk, hogy Kína illegális rendőrőrsök nemzetközi hálózatát működteti, és ilyen Budapesten is van, Józsefvárosban és Kőbányán. Ezek hivatalosan „szolgáltatóállomások”, de jogvédők szerint a kínai rendőrség kihelyezett, a diaszpóra vegzálására használt irodái. 

https://hvg.hu/itthon/20221101_kinai_rendorors_budapest

A hvg.hu-nak adott interjújában Jing-Jie Chen, a világszerte működő kínai rendőrségi állomásokat leleplező madridi székhelyű Safeguard Defenders kutatója is megerősítette, hogy Budapesten két ilyen állomást azonosítottak, ezek rendszerint létező egyesületek fedésében működnek. 

https://hvg.hu/itthon/20221111_titkos_kinai_rendorallomasok_jing_jie_chen_safeguard_defenders

Közben tiltakozó közleményt adott ki a Civil Fórum Debrecen Egyesület. Attól tartanak, a kínai kormánnyal kötött megállapodás alapján „nagyobb kínai csoportok letelepedése, munkavállalása esetén a kínai belügyi szervek képviselői végezhetik a közbiztonság fenntartását hazánkban”. 

A civil szervezet emlékeztetett, hogy „a kínai érdekeltségű gyárak létesítése miatt jelentős ázsiai munkaerő érkezik Debrecenbe”, és aggályosnak tartanák, ha városban a kínai hatóságok megjelennének és intézkednének, mivel ez „a debreceniek közhangulatát nagymértékben rontaná”. 

Hozzászólások