Havasi Bertalan: Orbánt nem tudta elkísérni Amerikába a felesége, ezért a lánya segítette ki őt
Helyre akarták állítani a magyar-amerikai barátságot.
hvg.hu
“Mivel Orbán Viktort felesége nem tudta elkísérni, a lánya segítette ki, és elutazott vele a Trump házaspárral lezajlott találkozóra” – írta lapunknak küldött válaszában Havasi Bertalan. A miniszterelnök sajtófőnökét azután kerestük, hogy szombaton megírtuk, Orbán Flóra is részt vett az amerikai úton és többek között arra is kíváncsiak voltunk, állami útnak minősült-e a látogatás, tagja volt-e a delegációnak még valaki, akiknek nincs formális állami tisztsége és mennyibe került a kiruccanás.
A Gucci “zabla” kollekciójának darabjára esett Orbán Flóra választása.
Bár ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ, Havasi azt írta, “Orbán Viktor a lánya utazásának költségeit az ilyenkor érvényes szabályok szerint saját maga fizeti ki”. A sajtófőnök korábban is hivatkozott már a családtagok utazási költségeinek finanszírozására vonatkozó szabályokra, egy évvel ezelőtt pedig a K-monitor írta meg, hogy 2015 és 2022 között Orbán 2,1 millió forintot fizetett a külügynek a családtagjai utazásáért. Ez az összeg azonban kevesebb mint másfél év alatt jött össze, 2021 előtti utazásokról nem esett szó a külügyminisztérium által átadott iratokból, a dátum pedig amiatt fontos, mert ekkor számolt be arról a sajtó, hogy Orbánt több családtagja is elkísérte egy római konferenciára.
Egészen addig nem fizetett a miniszterelnök, amíg le nem buktatta egy Rómában készült kép két éve.
Havasi közlése szerint a miniszterelnöki út célja az volt, hogy helyreállítsa a magyar-amerikai barátságot, Orbán pedig “az USA volt és – reményeink szerint – leendő elnöke meghívására látogatott az Egyesült Államokba, egyben eleget tett a Heritage Found korábbi meghívásának is”.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.