„Minek menjünk oda, ahova nem jön a Fidesz képviselője?” – kérdezte Magyar Péter a444.hu-tól, amikor a lap újságírója arról érdeklődött, részt vesz-e a Partizán által szervezett vitán. Magyar azt mondta, hogy minden vitára elmegy, „de azt követelem, hogy először köztelevíziós vita legyen”.
Szerinte sok minden van, ami nem derült ki az MTVA tájékoztatójából, és ez nem elfogadható.
A lapnak azt mondta, a döntéséről már tájékoztatta a Partizán vezetőit is. „Ha rögtön igent mondtunk volna akár az RTL Klub, akár az ATV, akár a Partizán, akár a Blikk meghívására, akkor esélyünk se lett volna arra, hogy legyen köztelevíziós vita, és eljussunk azokhoz a milliókhoz, akikhez eddig csak a propaganda jutott el” – fogalmazott Magyar, aki nem érti a többi ellenzéki pártot, amelyek „tizennégy éve nem tettek semmit, hogy legyen egy ilyen vita, és most rögtön azt mondják, menjünk a Partizánba”.
A Tisza Párt EP-listavezetője nem kíván partner lenni abban, hogy „lebaloldalizzon megint a kormánypropaganda, amiért elmegyek a Partizánba ellenzéki pártokkal és néhány egy- vagy nullaszázalékos, a Fidesz által létrehozott szatellitpárttal vitatkozni. Érdemi vitát a kétharmados hatalom képviselőivel, jó esetben nem is Deutsch Tamással, hanem érdemi képviselővel lehetne folytatni”.
Korábban már Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője is visszautasította a Partizán felkérését heves sorosozás, dollármédiázás, genderezés és háborúpártizás közepette.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője közösségi oldalán reagált a 444.hu cikkére, Menekülés egy vita elől több felvonásban felütéssel. „Úgy tűnik, Magyar Péter csatlakozik Deutsch Tamáshoz, és nem lesz ott a pénteki, élő EP-listavezetői vitán. A Partizán arra jó volt, hogy két interjút adjon ott Magyar Péter, vitázni már nem lehet Gulyás Mártonnál” – tette hozzá Dobrev, aki a bejegyzését egy Magyar Péternek címzett kérdéssel zárta:
Péter, tőlem, vagy az erős, egységes Európáról szóló vitától fél?
Menekülés egy vita elől több felvonásban: 1. Vitát akarok! 2. Csak akkor megyek máshova, ha lesz vita a köztévében! 3. Bár lesz vita a köztévében, de ott sem vagyok hajlandó bárkivel vitatkozni!…
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.