Rétvári szerint semmit nem von le az elismerés értékéből, ha a rendőröket egy elítélt fideszes polgármester tünteti ki
A Belügyminisztérium államtitkára szerint nincs itt semmi látnivaló.
hvg.hu
Rendben van-e, hogy Méhkerék korábban jogerősen elítélt kormánypárti polgármestere tüntette ki a helyi rendőröket – érdeklődött Pintér Sándor belügyminiszternél az ellenzék részéről az MSZP-s Gurmai Zita írásbeli kérdésében.
Tette ezt ezután, hogy mint arról a hvg.hu is írt, Tát Margit, Méhkerék település fideszes polgármestere hiába kapott felfüggesztett börtönt 2022-ben, újraválasztották, és nemrég helyi rendőröknek adott át elismeréseket, gratulációjával együtt.
Tát Margit hiába kapott felfüggesztett börtönt 2022-ben, újraválasztották, és most júniusban is indul a polgármesterségért.
Tát Margitot és hét társát 31 millió forintnyi uniós forrás elcsalása ügyében találták egyébként korábban bűnösnek, de mivel újraválasztották, megint hivatalban van, sőt, újraindul a polgármesteri posztért a június 9-i választásokon.
A Gurmai Zita kérdésére adott kormányzati választ a24.hu szúrta ki. Eszerint Rétvári Bence államtitkár először is felhívta az MSZP-s politikus figyelmét, hogy “az Ön politikai szövetségesei közül nem egyet elítélt a bíróság”.
Aztán azzal folytatta, hogy mivel az elismerésekről a képviselőtestület dönt, nincs jelentősége annak, hogy ki adja azt át. Vagyis – írta –, az, hogy az elismerést fizikailag ki adja át, “az állománytag megbecsültségét hátrányosan nem befolyásolja”.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...