„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az eseményen a következő időszak céljait és mérföldköveit határozzák meg.
„Július 6-án 15.00 órakor lezárjuk ezt a rendkívüli négy hónapot. Összefoglaljuk az elmúlt időszak legfontosabb pillanatait, eredményeit és tanulságait” – jelentette be a Facebook-oldalán Magyar Péter.
A Tisza Párt alelnöke a bejegyzésben azt írta, hogy az eseményen meghatározzák a következő időszak céljait és mérföldköveit.
„A rendszerváltó tagsággal rendelkezők meghívást kapnak az élő eseményre is, és közülük 600 fő személyesen is részt tud venni a rendezvényen. Mindenki más online követheti az eseményt itt a FB-on vagy a YouTube-csatornámon” – fogalmazott.
Magyar Péter múlt szombaton jelentette be, hogy újabb országjárásra készül, amely során a legkisebb településre is el akar jutni.
A Tisza Párt hét képviselői helyett szerzett az Európai Parlamentben, a mandátumát végül Magyar Péter is felvette, miután beléptek az Európai Néppárt frakciójába. A párt ezenkívül a fővárosi közgyűlésben is ott lesz.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.