Az EP-választások és a francia nemzetgyűlési választás újra a figyelem középpontjába emelte az elmúlt évtized egyik legbonyolultabb politikai kérdését: akár szélsőjobboldaliaknak és populistáknak nevezzük, akár patriótáknak és szuverenistáknak, Orbán Viktor, Marine Le Pen és elvbarátaik hatalmas társadalmi felhatalmazás mellett építik le a demokráciát és a társadalmi egyenlőséget.

Az biztos, hogy a hidegháború utáni világban a politikai radikalizmus szelleme a 2000-es évek végén kiszabadult a palackból, és minél inkább próbálja visszatuszkolni a mainstream, annál kevésbé hagyják ezt az egymást érő válságok. Az időszakos sikerek – mint például a Nemzeti Tömörülés legyőzése, vagy a Patrióták Európáért elszigetelése – pedig nem jelentik azt, hogy az antidemokratikus szereplőket pusztán morális alapon le lehetne győzni.

Hogyan jutottunk ide? Miért nyitottak a szélsőségekre a társadalmak? Mit jelent a szélsőjobb, mit jelent a populizmus és hogyan használjuk ezt felelősen? Érdemes-e egyből fasizmust (vagy kommunizmust) kiáltani, ha politikai radikálisokat látunk a térképen? Miért nem tudnak a jobboldali pártok természetesen összeborulni és milyen kölcsönhatások vannak az Atlanti-óceán két partjának konzervatívjai között?

Ezekről kérdezte Nagy Iván László Hunyadi Bulcsút, a Political Capital szakértőjét.

• 0:00 Intro
• 0:53 Miért erősödnek a jobboldali pártok Európában?
• 6:26 Mit jelent a jobboldaliság?
• 11:26 Hogyan válik a szélsőségesség mainstreammé?
• 19:16 Hogyan dolgozhatunk a demokráciáért?
• 20:50 Demokratikus-e a szélsőségesekkel szemben összefogni?
• 29:31 Mi a populizmus?
• 34:25 Hogyan definiálják magukat a szélsőjobboldaliak?
• 39:29 Miért nem találnak egymásra a szélsőjobbosok?
• 45:13 Hogyan hatnak egymásra a nyugati világ konzervatívjai?
• 52:29 Van-e valódi jelentősége a CPAC-nek és társainak?
• 56:04 Ha semmi nem változik, van-e plafon a szélsőjobb felett?