Egy idős asszony halálra verése miatt kell bíróság elé állnia a borsodi fiatalnak

Fadarabbal vert halálra egy nyolcvanhárom éves nőt egy fiatalkorú férfi Borsodban. A férfi ellen minősített emberölés miatt emeltek vádat.

  • MTI MTI
Egy idős asszony halálra verése miatt kell bíróság elé állnia a borsodi fiatalnak

Az ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki tavaly januárban egy borsodi településen három kiskorú fiútestvérével együtt átment egy idős nő házához azzal a szándékkal, hogy kirabolják. A fiú azt tervezte, hogy pénzt és értéktárgyakat fog elvinni, tervét még a szomszédban lakó kisfiúnak is elmondta. Tízezer forintot ajánlott fel neki azért, hogy ne árulja el őket.

A ház – ahol egyébként korábban az elkövető kisegítő munkát végzett – bejáratánál a férfi és a nő összeveszett, majd a férfi pénzt keresve bement a lakásba. Később a nyugdíjas nőt a földre lökte, egy fél méteres fadarabbal és a kezével kezdte el ütni. A férfi egy fülbevalóval és egy mobiltelefonnal távozott, az udvaron álló kisfiúnak azt mondta, “véresre veri”, ha el meri mondani a látottakat.

Az idős nő belehalt a sérüléseibe, életét az azonnali orvosi segítség is csak eshetőlegesen menthette volna meg. Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetését, valamint közügyektől való eltiltást indítványozott.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.