Lengyel Tibor
Lengyel Tibor
Tetszett a cikk?

A félbemaradt gigaberuházás mindkét résztvevője, a főváros és az állam is egy oldalon áll ezúttal – de csak abban, hogy egyiknek sincs igazán pénze a Biodóm befejezésére.

Teljesen bizonytalan a fővárosi Állatkert mellett szerkezetkész állapotban lévő, de 5 éve befejezetlen Biodóm sorsa. Ugyan ősszel helyt ad a World Press Photo kiállításnak, de a létesítmény nagyon messze van attól, hogy az eredeti tervek szerinti, tízezreket vonzó attrakció, pannon biopark legyen olyan látványelemekkel például, mint a cápák a 8 millió literes akváriumban. Az sem biztos, hogy ebben a formában megnyílik valaha, hiszen a befejezéshez tízmilliárdok kellenének, pénz pedig nincs. 

Így néz ki jelenlegi állapotában a Biodóm
Reviczky Zsolt

“Egyáltalán nem folynak tárgyalások a főváros és a kormányzat között a Biodóm befejezéséről és arról, hogy miből lenne rá pénz” – adott kijózanító választ a HVG-nek Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, amikor arról kérdeztük, a lassan már 5 éve leállt beruházás folytatódhat-e, befejezik-e valaha a létesítményt, és vannak-e tárgyalások arról, ki mennyit tud vagy akar rákölteni. Kiss Ambrus szerint “jó pár tízmilliárd” forint kellene a szerkezetkész épület befejezéséhez, de amikor  

a főváros sok tekintetben a napi túlélésért küzd, nincs pénze álomprojektekre, így javasoljuk, hogy ha az állam kezdte, az állam fejezze is be a Biodómot”. 

A helyzet az, hogy az állam, vagyis az Orbán-kormány is hasonlóan áll a kérdéshez és nem akarja – kérdés, mennyire tudná, még ha akarná is – befejezni a létesítményt, nem akar többet költeni rá. Így egyelőre a 38 méter magas áttetsző, buborékszerű tető alatt betontorzók várják a sorsukat. Kiss Ambrus szerint az őrzés-védelemről gondoskodik a főváros, ahogy az állagmegóvásról is, hogy legalább ne romoljon a komplexum állapota: a temperálás érdekében például a Széchenyi fürdő termálvizét keringetik ott. 

Kívülről nem látszik, de belül csak szerkezetkész
Túry Gergely

“Emellett megpróbáljuk kreatívan hasznosítani a terület egyes részeit” – tette hozzá Kiss Ambrus, emlékeztetve, hogy februárban fényművészeti kiállítást rendeztek az épületben, májusban lakhatási konferenciát szerveztek oda, a Biodóm külső kifutóit pedig augusztusban vették birtokba az Állatkert bivalyai, tevéi és szürkemarhái, valamint ősszel itt biztosítanak majd helyszínt a Word Press Photo kiállításnak.

Szürreális, hogy 2024-ben az a hír, vajon ki mer helyszínt adni Magyarországon ennek a rangos nemzetközi tárlatnak, hát a főváros mert

– mondta a főpolgármester-helyettes utalva arra, amiről a HVG is írt, hogy miután több állami intézmény – így például a Nemzeti Múzeum majd a Néprajzi Múzeum – is elállt attól, hogy ott rendezzék a kiállítást, a szervező Révész Tamás végül a fővárossal egyezett meg a Biodóm használatáról: 

World Press Photo: A Nemzeti Múzeum “profilváltásra”, a Néprajzi Múzeum pedig “váratlan karbantartásra” hivatkozva zárkózott el

Idén a Biodómban látható majd ősszel a World Press Photo kiállítás, miután tavaly a Fidesz “gyermekvédelmi” törvényére hivatkozva a Mi Hazánk botrányt kavart körülötte néhány kép miatt, amely melegeket ábrázolt. Idén már helyszínt találni sem volt könnyű: elzárkózott Demeter Szilárd és visszakozott a Néprajzi Múzeum is.

A Biodóm projekt – amelynek ötlete már 2012-ben felmerült – még Tarlós István főpolgármestersége idején indult: a terveket a Fidesz által támogatott városvezető és Kovács Zoltán kormányszóvivő Persányi Miklóssal, az Állatkert akkori igazgatójával közösen ismertette, miután a kormány döntött arról, hogy 25 milliárd forintot ad a beruházásra. Akkor az átadást 2019-re tervezték. 

Mire azonban 2017-ben kiválasztották a beruházót – Garancsi István, a miniszterelnök “kötébarátjának” érdekeltségét –, a 25 milliárdos költség már 32,5 milliárdra nőtt. Végül nemcsak a költségek szálltak el, hanem a határidők is, és a 2019-es átadásból nem lett semmi, miközben egy kormányhatározat már 44 milliárdos költséggel és 2020-as átadással számolt. Közben 2019 őszén a főpolgármester személye is változott: Tarlós Istvánt Karácsony Gergely váltotta.

Ilyennek kellene lennie egyszer, ha elkészül
Fővárosi Állat-és Növénykert

Addigra világossá vált, hogy még több pénzre lesz szükség: 2020 elején a projekt becsült költsége már 63 milliárdra ugrott, vagyis 20 milliárd forint hiányzott a befejezéshez, aminek előteremtését a kormány és a főváros már akkor sem felhőtlen viszonya bizonytalanná tette. Mégis, 2020 őszén Fürjes Balázs Budapest-fejlesztési államtitkár és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes még meg tudott állapodni arról, hogy bár a kormány nem enged hitelt felvenni Budapestnek, a Biodóm befejezésének költségeit átvállalja.

Ám az ígéretből nem lett semmi, így egy évvel később a főváros már azt is felajánlotta, hogy átadja a félkész létesítmény és az alatta fekvő földterületet is az államnak, csak fejezze be a beruházást, de akkor már Fürjes Balázs is máshogy beszélt, és már a fővárost okolta a “probléma” kialakulásáért.  

A főváros az államnak adná a félkész Biodómot – fotók

Budapest vezetése szerint a beruházás összköltsége 2014-ben még 16 milliárd forint volt, de ez az összeg 2019-re 64 milliárdra ugrott.

A helyzet pedig azóta sem sokat változott, és a legutóbbi, 2023-as fővárosi számítás szerint már nem 20, hanem 43 milliárd forint hiányzik a befejezéshez, Gulyás Gergely miniszter pedig világossá tette, hogy “a Biodóm fővárosi program, a befejezése pedig fővárosi feladat”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!