Az állami egészségügyben becslések szerint átlagosan a háziorvosoknak 7391 forintot fizetnek a páciensek hálapénz formájában, szakorvosi vizsgálat esetében már 15 905 forint a „tarifa”, a szülészet-nőgyógyászat területén szülés esetén a szülész-nőgyógyász szakorvosnak átlagosan 121 805 forintot szokás fizetni – derül ki A hálapénz kivezetés hatásának értékelése című független szakértői vizsgálatból, amelyet uniós kötelezettség miatt kellett Magyarországnak elkészítenie. Ami a műtét és azt követő kórházi ellátást illeti, ott átlagosan 81 034 forint fizetnek a magyarok, míg gondozás, illetve rehabilitáció során az orvosnak az átadott összeg átlagosan 38 976 forint.

Belügyminisztérium

A magyar egészségügyben a hálapénz fogalma az 1950-es évek óta van jelen. A szocializmus alatt a lakosság a korlátozott módon elérhető szolgáltatások és árukhoz való hozzáférés reményében fizetett az egészségügyi rendszerben dolgozók számára. Ez a szokás egészen 2021 januárjáig élénken élt az állami egészségügyi rendszerben, három éve azonban a kormány bűncselekménnyé nyilvánította a hálapénz átadását és elfogadását is. A tanulmány független szakértői többek között azt vizsgálták, hogy a paraszolvencia alkalmazásának erős szankcionálása, és ezzel párhuzamosan az egészségügyi szolgálati jogviszony keretein belüli foglalkoztatottak jelentős béremelésére összpontosító intézkedéscsomag milyen hatással volt a hálapénz jelenségére, sikeresek voltak-e ezek az intézkedések.

A tanulmány készítésének időpontjában a fent említett reformok már több mint két és fél éve hatályban voltak. A kapott válaszokat az elemzők személyes lakossági közvélemény-kutatás, az egészségügyi dolgozók körében online kérdőíves felmérés, és fókuszcsoportos vizsgálat alapján összegezték, illetve az egészségügyi ellátó rendszerre vonatkozóan rendelkezésre álló adatokat is elemezték. Ezen kívül az összegyűjtött információkat szakértői interjúk során validálták.

A magyar lakosság jellemzően azért fizet hálapénzt, mert elvárásai vannak az állami egészségügyi rendszerrel kapcsolatban. A megkérdezettek 72 százaléka azt feltételezi, hogy a pénzért cserébe magasabb minőségben és gyorsabban látják el őket. Szintén ugyanilyen arányban válaszolták azt a magyarok, hogy félelemből adják a pénzt, 69 százalékuk válaszolta azt, hogy a hála jelenként. „A válaszok alapján megállapítható, hogy a hálapénz felajánlásának főbb okai, és azok prioritás szerinti sorrendje a reform előtti állapothoz képest nem mutat jelentős változást” – olvasható a 135 oldalas elemzésben.

A magyarok jobban érzik magukat a hálapénz nélküli rendszerben

A vizsgálat arra jutott, hogy a hálapénz kivezetését célzó reformcsomag sikeres volt, a lakosság 70%-a teljes mértékben, 38%-a pedig inkább egyetért azzal, hogy jobban érzi magát betegként egy hálapénz nélküli rendszerben.

Viszont azzal, miszerint 2021 óta javult volna az állami egészségügyi ellátás színvonala, a válaszadók többsége inkább (30%) vagy egyáltalán (36%) nem ért egyet.

A lakosság körében végzett felmérés megerősítette azt, hogy valóban ritkultak a hálapénzes felajánlások az állami egészségügyben. Ennek oka többségben a büntetéstől való félelem, de lényeges visszajelzés, hogy a lakosság a hálapénz adásának igényét sem nagyon érzi már amellett, hogy anyagi lehetőségeik is egyre szűkösebbnek mutatkoznak. Bár a hálapénzhez kapcsolódó gyakorlatok visszaszorulása egyértelműen látható, a hálapénz – a reform előtti időszakhoz képest elenyésző mértékben – de még jelen van az egészségügyi ágazatban.

A hálapénz gyakorlatának visszaszorulását a felnőtt lakosság közel fele (52%) érzékeli. 2021 januárja óta az állami egészségügyben való jelenléte továbbra is köztudomású. Területi különbségek azonban felfedezhetők: a megyeszékhelyeken és a közép-dunántúli régióban magasabb arányban (62% és 66%) érzékelik a hálapénz szerepének csökkenését.

Belügyminisztérium

A hálapénz szankcionálása óta az eseti jelleggel átadott pénz összege a szakorvosi vagy műtéti ellátások esetében akár a többszörösére is – nőhetett, melynek oka egyrészt az inflációban is keresendő, de ennél jóval nagyobb hatásként valószínűsíthető a magasabb kockázat beárazása.

A vizsgálat egyik érdekes megállapítása, hogy a hálapénz kivezetése óta gyakrabban ajánlják fel magánrendelésüket az orvosok, mint ahogy azt korábban tették, ezzel összességében a népesség hét tizede ért egyet, és ezt a gyakorlatot a szakdolgozói válaszok többsége is alátámasztja, noha az orvosok véleménye teljesen kiegyenlített a kérdést illetően. Árnyalja a képet, hogy a lakosság véleménye szerint a hálapénzzel kapcsolatos új szabályozásnak nem volt drasztikus hatása a magán-egészségügyi ellátás igénybevételére nézve.

Belügyminisztérium

Azok körében, akik igénybe veszik a magán egészségügyi szolgáltatásokat (1000-ből 517 fő) a legtöbben (53%) a rövidebb várakozási időt emelték ki. Egyfajta bizalomvesztés is megfigyelhető:

a válaszadók közel egyharmada azt gondolja, hogy sem az ellátás minősége, sem az infrastruktúra szempontjából már nem kap jó színvonalú ellátást az állami egészségügyben, s emiatt inkább a magánszféra szolgáltatásait veszi igénybe, amennyiben teheti.

Csökkent az orvosok motivációja

A vizsgálat kiemeli, hogy az orvosok körében tartott fókuszcsoportos beszélgetés és a kérdőívben adott szabad szöveges megjegyzések alapján egybehangzóan megfogalmazódott a motiváció- és teljesítménycsökkenés általános jelensége, amely a minőség és teljesítmény mérésének hiányából fakad, valamint abból, hogy a bértábla sem tartalmaz ilyen irányú korrekciót. Ugyanezt erősítették meg a szakdolgozók körében végzett beszélgetések, válaszadások. Ezen túl felmerült a korábbi rendszer “túlhajtottnak” minősített állapota, melyet a hálapénz adott esetben katalizált.

A független szakértői vizsgálat, az állami szereplőktől eltérően nem szépíti egyik témában sem a jelenlegi helyzetet. Elismerik, hogy óriási feszültség azonosítható a bérek vonatkozásában az orvosok és ápolók között. Ezenkívül megállapították, hogy a megemelt orvosi bérek önmagukban nem motiválják a dolgozókat a korábbi gyakorlat szerinti munkamennyiség elvégzésére, a korábban vállalt extra ügyeletek, rendelési idők és a beavatkozások száma csökkenhet és a szakdolgozók is könnyebben dönthetnek a közfinanszírozott ellátórendszer vagy a pálya elhagyása mellett. A nagyobb léptékű szakdolgozói béremelés elmaradása pedig önmagában is feszültséget teremtett az ágazatban. Maga a bérrendezés legalább az orvosszakma oldalán érdemben kompenzálta a hálapénz kiesését, de önmagában ez nem javította a szakma vonzerejét.

A független vizsgálat készítői a tanulmány végén javaslatokat is megfogalmaztak, meglátásuk szerint a már leírt negatív hatások (pl. motiváció változása, bérfeszültség) mérséklését célozhatja egy több szempont mentén is (pl. progresszivitási szint, tudományos és oktatási tevékenység, szakma szerinti tényezők, betegellátási teljesítmény) differenciált bérezés. A motivációt a bér mellett más eszközök is javíthatják.

Emellett szorgalmazzák a magánegészségügy és az állami szektor közti betegutak vizsgálatát és egyértelműsítését a páciensek részére, mivel megállapításuk szerint a magánellátás kapacitása és teljesítménye növekszik, a páciensek pedig többen vagy többet töltenek a magánegészségügyben.