Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Csak Putyint, Trumpot és Zelenszkijt ismerik többen Szlovákiában, mint a magyar kormányfőt, de egyikőjüket sem tartják megbízhatóbbnak nála.
Orbán Viktor az egyik legismertebb külföldi politikus Szlovákiában: a magyar kormányfőnél Donald Trumpot, Vlagyimir Putyint és Volodimir Zelenszkijt ismerik többen, de Orbánt mindhármójuknál megbízhatóbbnak tartják a szlovákok – derül ki a Napunk által közzétett közvélemény-kutatásból. A magyar miniszterelnökben a válaszadók 33 százaléka bízik meg, ebből 10 százalék határozottan. Ennél csak a cseh elnökről, Petr Pavelről vannak jobb véleménnyel, benne szintén 33 százalék bízik, de 12 határozottan, és kisebb azok aránya, akik határozottan nem bíznak benne (27 százalék a 30-cal szemben).
Orbán és Pavel után Putyinban és Trumpban bíznak meg leginkább a szlovákok, az orosz elnököt 25 százalék tartja megbízhatónak, ebből 9 határozottan, míg Trump esetében 27 százalék válaszolt úgy, hogy bíznak benne, ebből 6 százalék határozottan. Igaz, ennek a két politikusnak a legmagasabbak között van az elutasítottsága is, egyaránt 58 százalék nem bízik bennük. Kamala Harrist kevesen utasítják el (31 százalék), de kevesen is bíznak benne (24 százalék), miközben a válaszadók negyede nem is ismeri. A leköszönő amerikai elnök, Joe Biden a legnépszerűtlenebb külföldi politikus Szlovákiában, ötből három válaszadó nem bízik benne.
Az európai politikusok közül Emmanuel Macron francia elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke viszonylag megbízható a szlovákok szerint (25, illetve 24 százalék válaszolt így), de még az ő esetükben is magasabb azoknak az aránya, akik nem bíznak meg bennük (49, illetve 50 százalék). Zelenszkijben Bidenhez hasonlóan 60 százalék nem bízik. Az új brit miniszterelnököt, Keir Starmert a szlovákok több mint fele nem ismeri, megbízhatónak mindössze 6 százalékuk tartja.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.