Januártól működik majd a BKK-rendészet

Vitézy Dávid a kampányban még 200 fős BKK-rendészetről beszélt, azonban csak 75 fővel alakul meg a szervezet.

  • hvg.hu hvg.hu
Januártól működik majd a BKK-rendészet

A Fővárosi Közgyűlés már az alakulóülésén elfogadta Vitézy Dávid azon javaslatát, hogy hozzák létre az úgynevezett BKK-rendészetet. Ennek célja, hogy a tömegközlekedést használók biztonságosabb körülmények között utazhassanak.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy neki a kampány ideje alatt nem a rendészet létrehozásával volt problémája, hanem a javaslat hajléktalanellenes retorikájával. „Hogyha ez egy olyan intézkedés lesz, ami nem arra szolgál, hogy vegzáljuk a hajléktalanokat, hanem arról, hogy javuljon az utasok szubjektív és objektív biztonságérzete, akkor nyilván lehet beszélni a BKK-rendészet létrehozásáról” – mondta el Kiss Ambrus.

A rendészetet január elsejétől alakítják meg, és a fővárosi rendészeti igazgatóság keretén belül fog működni a szolgálati igazgatóhelyettes irányítása alatt, 75 fős státusszal. Ez a 75 fő további hússzal egészül majd ki, a jelenleg is a Budapesti Közlekedési Központnál és a BKV-nál alvállalkozókon keresztül foglalkoztatott rendfenntartókkal.

Vitézy Dávid a kampányidőszakban még 200 fős BKK-rendészetet vizionált. Kiss szerint azonban nem a közterület-felügyelet, hanem a rendőrség feladata a rend fenntartása a közösségi közlekedési eszközökön.

Kiss a lapnak arról is beszélt, hogy a BKK-rendészet felállításával párhuzamosan nem tervezik a diszpécserszolgálat bővítését, annak ellenére sem, hogy a diszpécser szolgálatának így januártól a közösségi közlekedés sofőrjeinek bejelentései mellett a közlekedők jelzéseit is kezelniük kell.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.