Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a testvérpár, akik megvertek, megerőszakoltak, majd hagytak meghalni egy 94 éves nőt
A gyilkos testvérpár 2020 novemberében, Hegymegen tört be az idős asszonyhoz, akitől 100 ezer forint el is loptak.
HVG
Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az a testvérpár, akik 2020 novemberében betörtek egy 94 éves nőhöz Hegymegen, majd megverték és megerőszakolták – számolt be az RTL Híradó. A tettesek az ablakon keresztül másztak be az idős asszonyhoz, hogy pénzt szerezzenek. A nőt megverése és megerőszakolása után egy fűtetlen szobában, meztelenül a padlón fekve hagyták, később belehalt sérüléseibe.
Az egyik támadót a rendőrök órákon belül elfogták, testvérét pedig egy nappal később fogták el. A vádlottak ekkor és az elsőfokú bíróságon is próbáltak tagadni, de a bíró már akkor is életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte őket nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A gyilkos testvérpár védői enyhítésért és felmentésért fellebbezett.
„Ez egy embertelen tett” – értékelt ítéletében a bíró, amikor másodfokon is helybenhagyta a büntetést. A tettesek legkorábban 35 év múlva kerülhetnek szabadlábra.
Legkorábban 35 év múlva szabadulhat az a testvérpár, akik megvertek és megerőszakoltak öt éve egy 94 éves nőt a Borsod megyei Hegymegen, majd a sorsára…
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.