A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Még nincsen felelőse az ügynek.
Csak annyi biztos, hogy nem a Miniszterelnökség fiatal kormánytisztviselőjének kezében felrobbant kézigránát volt műszaki hibás március 21-én, az újdörögdi gránátbaleset vizsgálatának végkövetkeztetéseire még várni kell – írja a Szabad Európa több, egymástól független forrásra hivatkozva.
A lap birtokába jutott információk szerint a honvédségi vizsgálat egyik fő megállapítása az volt, hogy
kiképzési baleset során használt kézigránátot tartalmazó sorozatot több évvel ezelőtt, 2022-ben vette át a Magyar Honvédség. Mind az átvételkor, mind a márciusban bekövetkezett baleset után vizsgálták a sorozatot, amely során rendellenesség, hibás működés nem fordult elő.
A március végi balesetben egy kiképző katona könnyebben, egy, a kiképzésen részt vevő, a Miniszterelnökségen dolgozó kormánytisztviselő súlyosan megsérült, amikor dobógyakorlatot végzett éles kézigránáttal. A 29 éves nő a köztisztviselőknek hirdetett önkéntes honvédségi gyakorlóprogramban vett részt. A balesetben mindkét kezét elvesztette, és a HVG értesülései szerint egyéb súlyos sérülést is szenvedett, megsérült például az arca.
Külön, személyre szabott kormányrendelettel és a „kormányzati igazgatási hősi juttatás” jogcím bevezetésével igyekszik kárpótolni Orbán Viktor az újdörögdi gránátbalesetben megsérült kormánytisztviselőjét, ám ennek kihirdetésére még nem került sor.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.