Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Nemcsak a hajóval közlekedőknek, hanem a fürdőzőkek is óvatosnak kell lennie.

  • HVG HVG
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Duna jelenlegi alacsony vízállása nemcsak a hajózást, hanem a vízparti pihenést és fürdőzést is komolyan befolyásolja, és a rendőrség arra kér mindenkit, hogy fokozott óvatossággal közelítse meg a folyót.

A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szerint Duna normál körülmények között is kiszámíthatatlan, és most különösen igaz az kijelölt fürdőhelyen kívül életveszélyes lehet.

Mint írják, a meder jelentősen megváltozott, ahol korábban mély víz volt, most sekély részek, zátonyok, víz alatti akadályok kerülhetnek a felszín közelében, és korábban biztonságosnak hitt helyeken most akár kő, fém, uszadékfa lehet közvetlen a víz alatt súlyos, életveszélyes sérüléseket okozva.

Azoknak, aki valamilyen járművel közlekednek, arra hívják fel a figyelmét. hogy az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült, a nagyobb hajók számára alig marad manőverezési lehetőség, kisebb hajók könnyen pedig felakadhatnak a kialakuló homokpadokon és zátonyokon.

Hozzáteszik, a sebesség és a parttól való távolság megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a hullámzás ilyenkor nagyobb kárt okozhat a kikötött hajókban, és megjegyzik, a kajakosok és SUP-osok is veszélybe kerülhetnek, mivel kevesebb hely áll rendelkezésre az elkerülésre és közlekedésre.

Brutális szárazság: 30 éves mélyponton volt márciusban a Duna és a Tisza vízállása is

A Duna nagymarosi és a Tisza szegedi vízgyűjtő területén is kevesebb csapadék esett idén télen, mint az elmúlt 30 évben bármikor.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.