Orbán Balázs a Pride-ról: Ez egy jó és fontos csata a kormányoldal számára
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint most a hatóságokon és az igazságszolgáltatáson a sor, hogy „szépen, finoman” tegyék a dolgukat.
HVG
A 2022-es népszavazáson 3,7 millió ember mondott nemet a „genderpropagandára” – válaszolta Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója a 444-nek arra a kérdésre, mit gondol arról, hogy a tiltás ellenére minden idők legnagyobb Pride-ját tartották meg szombaton.
Még több százezer szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy érvényes legyen a 2022-es referendum, mégis ezt tekinti a kormány a népakarat megnyilvánulásának.
Mint mondta, a kormány a referendum alapján úgy gondolja, hogy a „genderérzékenyítéssel” szemben társadalmi többség van Magyarországon. „Mi meghoztuk azokat a jogszabályokat, amelyek megpróbálnak egyensúlyt teremteni a genderérzékenyítés lehetőségei, illetve a gyermekek védelme között” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szombati felvonulás ennek megfelelően jogszabályellenes volt. Ezt követően megismételte a miniszterelnök vasárnapi kijelentését, miszerint a többi a hatóságok feladata, a politikának már nincs dolga.
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor nem tudja értelmezni a szabálysértési törvényt, ha azt hiszi, meg lehet büntetni a Pride-on vonulókat.
„Amit én láttam a színpadon, és aminek tapsolt a közönség, az szerintem a magyar társadalom többsége számára nem elfogadható, és nem kisgyermekeknek való” – jelentette ki Orbán, aki szerint ugyanakkor a teljes ellenzék a „genderideológia” oldalán áll. „Szerintem mi vagyunk a jó oldalon, de majd eldől” – fűzte hozzá a jövő évi választásra utalva.
Erőszak nem volt, a gyermekvédelmi jogok megsértése viszont megtörtént a Pride-on – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a 444-nek. Orbán Balázs szerint a Pride az ellenzéki identitás részévé vált, ezt a csatát meg kell vívni. Egyetért Lázár Jánossal abban, hogy nem szabad hülyét csinálniuk magukból.
Arra a kérdésre, hogy milyen politikai hatása lesz a szombati Pride-nak, a politikai igazgató azt mondta, szerinte most mindenki megnyugszik, a hatóságok és az igazságszolgáltatás pedig „szépen, finoman teszi a dolgát”.
Arról is beszélt, hogy szerinte a kormány nem csinált magából hülyét azzal, hogy nem tudta betartatni a Pride-ot tiltó törvényt, a rendőrség pedig helyesen járt el, ugyanis erőszakkal csak erőszakra lehetett volna válaszolni, de erőszak nem volt a Pride-on, gyermekvédelmi jogok megsértése viszont igen. Megjegyezte, hogy Magyarországon nem először történt jogszabályellenes gyülekezés, és van erre bírói gyakorlat.
Végül azt mondta, Magyarországon az ellenzéki identitás részévé vált a Pride, de szerinte ezt a csatát meg tudják vívni, mert „ez egy jó és fontos csata a kormányoldal számára”.
Bár korábban Orbán Viktor és most a politikai igazgatója is arra hivatkozott, hogy a Pride-ról a 2022-es népszavazáson már elmondták a véleményüket a magyarok, az a referendum érvénytelen volt. Erről az alábbi cikkünkben olvashat bővebben:
Még több százezer szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy érvényes legyen a 2022-es referendum, mégis ezt tekinti a kormány a népakarat megnyilvánulásának.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.