Most 5 milliós nyakláncot és félmilliós szoknyát szúrt ki Várkonyi Andreán Hadházy Ákos
Várkonyi ebben a szettben kesergett azon, hogy ki van a világ fordulva magából.
HVG
500 ezres szoknyában és 5 milliós Cartier nyakláncban jelentette be Várkonyi Andrea, hogy Pro Filii Alapítványa 200 millió forintot ad arra, 500 szegény család a Balaton partján nyaralhasson, azaz családonként 400 ezer forintért töltsenek el egy hetet egy kempingben, írja vasárnap délelőtti posztjában Hadházy Ákos.
Ez a bejelentés volt az, melynek körítéséül Mészáros Lőrinc felesége azt is elmondta, hogy
Azt gondolom, hogy rettenetesen ki van a világ fordulva magából, teljesen el van veszítve a fókusz. A fanyalgóknak és a kötekedőknek azt kellene meglátni, hogy mi legalább segítünk, mert mindenkinek megvan a lehetősége, hogy segítsen a körülményeihez és adottságaihoz mérten, legyen az ezer forint vagy egymillió, teljesen mindegy.
Szerinte a Mészáros-csoport által nyújtott segítségbe nem belekötni kellene, hanem megköszönni.
Hadházy felhívja a figyelmet, hogy egy évvel ezelőtt Várkonyi még 90 millió forintos szettet viselt “a jótékonykodási propaganda eseményen,” ami a mostani 5 és félmilliónál jóval értékesebb – “igaz, a mostani óráját és karkötőjét nem tudtam beazonosítani,” írja Hadházy.
Napi Andi: 500 ezres szoknyában és 5 milliós Cartier nyakláncban jelentette be, hogy 200 milliót adnak arra, 500 szegény család a Balaton partján nyaralhasson. (Azaz családonként 400 ezer forintért…
(Nyitóképünk illusztráció, egy másik Pro Filii eseményen készült.)
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.