1) Megalakulnak a digitális polgári körök
Orbán Viktor bejelentette a digitális polgári körök (dpk) elindítását, az elsőnek már el is indult a honlapja. Szerinte azért van szükség erre a kezdeményezésre, mert a jobboldali közösségnek is kezdenie kell valamit a digitális térrel, ez ugyanis ma még ellenséges terület számukra. Úgy vélte, a digitális térben nincs semmi sajátosan magyar, egy dolgot leszámítva: a durvaságot. Aki vállalja a nem libsi meggyőződését, azt meghurcolják – jelentette ki. Szerinte nem mindenkinek való a Harcosok klubja, elsősorban őket várják a digitális polgári körökbe.
2) „Great” nemzetstratégia
Orbán Viktor új nemzetstratégiát vázolt fel, amely abból indult ki, hogy 1920-ban az ellenségeink úgy döntöttek: Magyarország kicsi és szegény lesz. Az új stratégia lényege viszont az, hogy ezt megváltoztassuk és az ország ismét nagy és gazdag legyen. A miniszterelnök szerint a big helyett érdemes a great szót használni, ha valaki angolra fordítja a kifejezést, csakúgy mint Donald Trump jelmondatában: Make America Great Again.
3) A belső mérések szerint stabilan vezet a Fidesz
„Sosincs garancia a győzelemre, aki ilyet akar, az eltévesztette a házszámot. (…) Saját belső felméréseink szerint 106 egyéni körzetből 80-at mi nyernénk” – fogalmazott a választási esélyekkel kapcsolatban.
4) Nem engedik a Tiszát kormányra
„Eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra, mert azt akarjuk, hogy Magyarországnak békepárti és nemzeti kormánya legyen”. Orbán Viktor szerint az Európai Unió korábban eldöntötte, hogy háborút akar, és ennek érdekében ukránbarát és brüsszelbarát kormányt szeretne Magyarországon.
5) Koncentrikus körök Európája
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bizottsági elnök helyében létrehozná a koncentrikus körök Európáját. Az első kör lehetne a biztonság köre (ebbe a törökök és az ukránok is elférnének), a másodikban lenne a szabad mozgás köre, a harmadik a közös pénztárca köre (azok az országok tartoznának ide, amelyek eurót használnak), a negyedik pedig a közös alkotmány köre. Ez utóbbihoz nem akar tartozni Magyarország – jegyezte meg. Orbán Viktor szerint átalakítás nélkül széthullik az Európai Unió, mert egyre többen nem tartják majd be a közös döntéseket.
6) Zéró kereszténység = melegházasság
A miniszterelnök szerint kereszténység és a politika viszonyában három állapot létezik. Az első, amikor még élő hittel rendelkeztek az emberek, ezt a szekularizáció leszorította. A második, amikor már visszazsugorodott a hit, de a keresztény kultúra érezteti hatását. Itt van ma Közép-Európa. A harmadik állapot pedig a zéró kereszténység, amikor a kereszténység kiszorul a nemzetek életéből. Ez akkor érkezik el, amikor elfogadják és törvényerőre emelik az azonos neműek házasságát – fogalmazott. Hogy innen van-e még nekik lejjebb (…), ezekre a kérdésekre nem tudom a választ – jegyezte meg a nyugati országokra utalva.
7) Orbán Viktor szerint az uniós pénz fele itthon van
A miniszterelnök szerint az uniós pénz felét hazahozták már, „ott van a számlákon”. A tiszások és a DK-sok pedig kormányon valóban megszereznék a másik felét, de Orbán Viktor szerint a pénzért cserébe ezek a pártok támogatnák a háborút, a genderideológiákat, és eltörölnék a rezsicsökkentést.
8) Üzenet a fiataloknak
„Hiába futsz el barátom, úgyis visszajössz” – üzente Orbán Viktor, aki szerint a kormánynak az a feladata, hogy legyen hova visszajönniük. „Hogy legyenek magyarok Erdélyben. Hogy legyenek magyarok még Budapesten” – fogalmazott. A miniszterelnök beszéde korábbi részén azt fejtegette, hogy Nyugat-Európában lassan többségbe kerülnek a „migrációs háttérrel” rendelkezők, valamint a muszlim vallásúak. „A nagyvárosokban megvalósul a lakosságcsere” – mondta.
9) Négy területen önellátónak kell lenni
„Négy területen kell önellátónak lenni, ha ki akarsz maradni a háborúból” – mondta Orbán Viktor. Szerinte ezek a területek a következők: hadiipar, energia, élelmiszer, digitális képesség. Úgy vélte, vannak előjelei a harmadik világháborúnak, de még nem biztos, hogy az be is következik. „A vihar előszelét nem mindig követi vihar” – fogalmazott.
10) Hatból öt világhatalommal jóban vagyunk
Orbán Viktor szerint a világ hat erőközpontja közül „rendben vagyunk” az Egyesült Államokkal, az oroszokkal, a kínaiakkal, az indiaiakkal és türk világgal. De nem vagyunk rendben Brüsszellel – mondta. Azt is megjegyezte, hogy ennek a jó kapcsolatnak nem szabad kimerülnie elméleti barátságban, vagy politikai rokonszenvben. Minden nagyhatalomnak anyagilag is érdekeltnek kell lennie Magyarország sikerében, tehát hogy ne legyenek érdekeltek abban, hogy lerombolják az országot.