Gyerekeket bántalmazhattak egy nagykanizsai óvodában, a rendőrség is nyomoz

A szülők szerint az egyházi intézmény dolgozója egyelőre egy írásbeli figyelmeztetéssel megúszta a panaszukat.

  • HVG HVG
Gyerekeket bántalmazhattak egy nagykanizsai óvodában, a rendőrség is nyomoz

Pofozta és a folyosóra is lökte a gyerekeket a szülők szerint egy egyházi intézmény vezető óvónője Nagykanizsán, számolt be az RTL Híradó.

Egy édesanya fel is vette, amikor gyermeke arról mesélt, hogy mit tett azokkal az óvoda egyik dolgozója, amikor nem tudták elmondani az anyák napi verset. Egy másik gyermek is beszámolt arról, hogy voltak, akiket megpofoztak. Állítólag nem ez volt az egyetlen büntetés, előfordult, hogy az udvaron kellett futniuk azoknak, akik nem úgy viselkedtek, ahogyan az óvónő szerette volna, és téli hidegben ki kellett menniük, ráadásul benti ruhában.

Az egyik szülő szerint az óvónő azzal védekezett, hogy nem volt más módszere gyerekek nevelésére, egy másik pedig arról nyilatkozott, hogy maga is szemtanúja volt egy bántalmazásnak, éppen az egyik dolgozóval beszélgetett, amikor állítása szerint az egyik teremből durván kilöktek egy kisfiút. Hozzátette, az ajtó becsukódott, és egy másik dajka vigasztalta meg a gyermeket.

A szülők panaszt tettek az óvoda igazgatójánál és a fenntartónál. Az óvónő ezután írásbeli figyelmeztetést kapott, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat. A szülők ezt nem fogadták el, újabb bejelentéseket tettek, ezek a gyermekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez is eljutottak. A Zalaegerszegi Kormányhivatal közlése szerint vizsgálják a történteket, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság pedig kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.