Óriási terhelést kapnak a diákok, sok iskolában már 7:15-kor kezdődik az oktatás

Előfordul, hogy a tanulóknak 9-10 órájuk is van egy nap.

  • HVG

Sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is – írta az Eduline, amely szerint iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-8, felsőbb évfolyamokban pedig akár 9 órát is végigülnek.

Az Oktatási Jogok Biztosa szerint 7:15 a legkorábbi megengedett iskolakezdés.

Néhány napja Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is arról beszélt tanévnyitó sajtótájékoztatóján, hogy európai összehasonlításban Magyarországon rendkívül magas a tanítással lekötött óraszám. „El kell gondolkodni azon, hogy ez jó-e, és hogy a tanulók csökkenő teljesítményét úgy próbáljuk megoldani, hogy még többet akarunk megtanítani számukra” – fogalmazott.

Ötévente egyébként felül kell vizsgálni a Nemzeti alaptanterv (NAT) tartalmát, és ha szükséges, módosítani kell rajta. Ez az áttekintés éppen idén esedékes, de a Belügyminisztérium azt közölte a Népszava megkeresésére, hogy sem a Nemzeti alaptantervben, sem a kompetenciamérésben nem lesz változás idén.

A NAT felülvizsgálata „folyamatos, de ez nem jelent változtatási kötelezettséget” – írta válaszában a Belügyminisztérium.

Idén kell felülvizsgálni a Nemzeti alaptantervet, de a Belügyminisztérium szerint nem indokolt semmilyen változtatás

A NAT felülvizsgálata „folyamatos, de ez nem jelent változtatási kötelezettséget” – közölték.

Hozzászólások