„A MÁV-csoport alkatrészellátása biztosított” – közölte a MÁV a HVG-vel.
A vasúttársaságot azután kerestük meg, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton bemutatott egy szakértői jelentést, amely szerint tavaly nyáron sufnituningolt futóművel engedtek ki egy utasok nélküli vonatot, ami emiatt kisiklott. Az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozó Közlekedésbiztonsági Szervezet szakértői dokumentuma szerint az anyagellátás akadozása rendszerszintű probléma, és
fennáll a veszélye, hogy a helyettesítő megoldások megfelelőségét tévesen ítélik meg, ami baleseti kockázatot hordoz.
A MÁV szűkszavú reagálásában azt írta: „Cáfoljuk a képviselő úr értesüléseit. A MÁV-csoport alkatrészellátása biztosított”. Hozzátették:
A kérdéses szakértői vélemény megállapításait már annak elkészültekor is vitattuk, illetve cáfoltuk
A vasúttársaság tehát nem azt tagadta, hogy a Hadházy Ákos által közzétett jelentés valódi, hanem azt, hogy a benne lévő megállapítások helytállók.
A dokumentumot az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozó Közlekedésbiztonsági Szervezet készítette, amelyet – a honlapján található bemutatkozó szöveg szerint – még 2006-ban hoztak létre. Feladata a légi, a vasúti és a vízi balesetek, súlyos események független szakmai vizsgálata annak érdekében, hogy megelőzhetők legyenek a balesetek.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a HVG megkeresésére azt közölte: „A közlekedésbiztonsági követelményeket semmilyen gazdálkodási és működési szempont, vagy hiányosság nem írja felül. A vasút üzemeltetése, karbantartása biztonságirányítási szabályrendszer mellett, szigorú technológiai rend mentén történik”.
Hozzátették: „A MÁV-csoport és az ÉKM érintett szervezetei – az erre vonatkozó szigorú szabályok szerint – minden személyszállítási közszolgáltatással összefüggésben bekövetkezett balesetet kivizsgálnak, a hibák kiküszöbölése és a jövőbeni balesetek megelőzése érdekében a vizsgálatok alapján szükséges intézkedéseket végrehajtják. Erre tekintettel az ÉKM és a MÁV-csoport részéről a leghatározottabban visszautasítunk minden olyan feltételezést, sejtetést, vagy akár egyedi esetek vizsgálata során tett megállapítások egyes elemeinek kiragadását és félremagyarázását, ami általános jelleggel fogalmaz meg biztonsági aggályokat a MÁV-csoport működésével kapcsolatban”.
A jelentés egyébként ugyanarról a motorkocsiról szól, amely pénteken kisiklott Magyarkútnál, de a járművet tavaly óta felújították, így a tegnapi balesetet nem a barkácsolt futómű hibája okozta.