A politikai hirdetések lecsavarása után kiderült, hogy a kutyát sem érdekli a Harcosok órája – derül ki a Telex cikkéből. A műsort július közepén indította el a Fidesz, és új kommunikációs csodafegyverként tekintett rá, ennek azonban látványosan betett a Meta és a Google, miután az Európai Unióban megszüntették a politikai hirdetések közzétételét.
A Fidesz ugyanis a Harcosok órájának is elkezdte vásárolni a nézettséget, csak szeptemberben 4,7 millió forintot toltak bele, ami a kormányközeli facebookos reklámköltések ismeretében nagyjából aprópénznek számít, de mégis vagy félmillióval több, mint amennyit ugyanebben a hónapban a Tisza facebookos reklámokra fordított.
A Harcosok órája ennek megfelelően szépen hasított, gyakran 200 ezer fölött is volt a nézettsége. Arról mi is beszámoltunk, hogy a műsor „népszerűsége” a belelapátolt pénznek köszönhető, de hogy mennyire így volt, ez csak most vált láthatóvá. Az elérése ugyanis október 6-a után látványosan bezuhant.
A hirdetési stop óta lement négy epizód nézettsége átlagosan 6500 volt, míg az azt megelőző 15 rész átlaga 182 900 – ez azt jelenti, hogy
egyik napról a másikra eltűnt a nézők több mint 96 százaléka.
A Harcosok órájának kudarcáért ugyanakkor nem csak a pénzért nézettséget modell kiesése a felelős. Benne van, hogy a hétköznapokon élőben sugárzott műsort valamiért sikerült reggel fél nyolcra időzíteni, amikor mindenkinek van jobb dolga, mint leülni és meghallgatni egy egyórás beszélgetést. Nyilván ez már önmagában alacsony nézettséget produkál, amin nem segít az algoritmus sem, hiszen a sikertelennek tűnő tartalmat nem fogja széles tömegeknek ajánlgatni.
Más kérdés, hogy a műsor népszerűsítéséért valamiért a kormányközeli oldalak sem törik össze magukat. Eleve rossz ötlet volt Németh Balázs oldalán elindítani, amikor a Fidesznek lényegesen nagyobb a követőbázisa, így ha a párt oldalán futna, eleve több emberhez juthatna el. Ráadásul a fideszes politikusok sem osztják meg a Harcosok óráját, még Orbán Viktor miniszterelnök sem tett ilyet, pedig ő kétszer is a vendége volt.
Így viszont kényelmetlen helyzetbe került az egész műsor, hiszen napi öt-hat ezer nézőért teljesen felesleges fenntartani és erre pazarolni felső polcos fideszes politikusok idejét. Megszüntetni viszont nem lehet, hiszen az a kudarc beismerése lenne, márpedig a Fideszben az tilos, a jelszó a „meg kell hosszabbítani Bicskéig” – írja a Telex.