A rendőrség szeptember végén fogta el azt a 62 éves pápai vállalkozót, aki a gyanú szerint kihasznált és kényszermunkára kényszerített egy helyi kőművest és annak családját – írja a Blikk. A férfi előbb lakásszolgáltatásért dolgoztatta a kőművest, majd miután megvásárolta a bérelt ingatlant, a családot egy alacsony komfortfokozatú házba költöztette, ahol a lakhatásért cserébe Balaton-parti ingatlanokon kellett dolgozniuk. A munkákért a vállalkozó milliós összegeket számolt el, a munkások viszont nem kaptak fizetést.
A rendőrök fegyverrel vonultak ki a férfi elfogására, mert korábban a család más tagjai ellen is indult eljárás hasonló ügyben.
A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint a pápai elkövetők hajléktalanszállókról toboroztak embereket, akiket szállás, ellátás és bér ígéretével csábítottak, majd fizetés nélkül, gyakran bántalmazások közepette dolgoztattak. Volt, akit évekig tartottak fogva.
Szabó András szociológus szerint az ilyen jellegű kizsákmányolás a rendszerváltás utáni évtizedekben terjedt el, főként az alföldi tanyavilágban. Bár a rendőrségi razziáknak köszönhetően ma kevesebb az eset, a hatóságok továbbra is figyelik a gazdaságokat, hogy kiszűrjék a kényszermunkára kényszerített embereket.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Túry Gergely