Helyi idő szerint pénteken délután ült le tárgyalni Moszkvában Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök, a két delegációban magyar részről Szijjártó Péter külügyminiszter, Lázár János közlekedési és építési miniszter és Biró Marcell, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, orosz oldalról pedig Szergej Lavrov külügyminiszter, Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója, valamint Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes kapott helyet.
A találkozó elején az orosz elnök elmondta, szívből üdvözli a magyar politikusokat, nagyon örül, hogy látja őket. Megjegyezte, egyébként is folyamatos közöttük a kapcsolattartás, szoktak telefonálni ők is és kollégáik is egymással.
Vlagyimir Putyin elmondta, jó érzéssel tölti el, hogy napjaink nehézségei ellenére a két ország kapcsolatai folyamatosan fejlődnek, és bár a magyar és az orosz történelemben különböző időszakok voltak, úgy gondolja, talán ma a valaha volt legjobb a viszony.
Az orosz elnök ezt követően rátért arra, hogy az ukrajnai helyzet sok kérdést vet fel a nemzetközi kapcsolatokban, ismeri az ezzel kapcsolatos magyar pozíciót, és azt is tudja, hogy Orbán Magyarország érdekeit mindennél előbb helyezi.
Igaz, ezekről az Orbán számára minden bizonnyal kedves szavakról a miniszterelnök lemaradt, a tolmács ugyanis körülbelül annyit fordított le belőle, hogy az orosz–magyar kapcsolatok fejlődnek.
„Elképzelhető, hogy a nemzetközi kérdésekben alkotott véleményünk nem esik mindig egybe, de olyan atmoszférát teremtettünk, amelyben a kérdéseket meg lehet vitatni. Sőt, nemcsak beszélgetünk ezekről, de megoldást is találunk rájuk” – fogalmazott Putyin.
Az orosz gazdasági kapcsolatok megsínylették ezt a nemzetközi helyzetet Putyin szerint, azt is megemlítette, hogy tavaly 23 százalékos visszaesést tapasztaltak az áruforgalomban. Ezt Orbánnak szintén nem fordította le a tolmács, de azt már igen, hogy erre az évre jók a kilátások, 6-7 százalékos növekedést várnak a Kremlben. Az orosz elnök kiemelte, hogy az energetika kiemelten fontos a növekedés szempontjából, ezen a területen vannak kérdések és problémák, amelyeket meg kell tárgyalniuk, ezért is találkoztak ma.
Ezt követően Orbán kapott szót, aki megköszönte a meghívást, elmondta, hogy a pénteki a 14. alkalom, hogy miniszterelnökként találkozik Putyin elnökkel. Úgy véli, történelmi dimenzióban tekintve sokat tettek a két ország együttműködésének érdekében, és reméli, hogy a továbbiakban is sokat fognak tenni. Úgy fogalmazott:
„Elnök úr tudja, hogy mi szuverén külpolitikát folytatunk, Magyarország kapcsolatai Oroszországgal folyamatosak, fontos területeken van köztünk együttműködés. Az együttműködésből semmilyen területet nem adtunk fel semmilyen külső nyomásra.”
A miniszterelnök biztosította arról Putyint, hogy a magyar energiaellátás alapját az orosz energiahordozók jelentik most és a jövőben is, „nagyra becsüljük a szállítások megbízhatóságát és kiszámíthatóságát”. Így Budapest érdekelt ennek a fenntartásában, ezért szeretnék alaposan megtárgyalni ma a kérdést. Orbán beszélt arról is, hogy mivel Ukrajna szomszédos Magyarországgal, a háborúnak erőteljes hatása van ránk, mert a katonai műveletek blokkolják a gazdasági növekedést egész Európában, így nálunk is. Ezért Magyarország érdekelt a békében, Orbán pedig nagyon reméli, hogy az asztalon lévő békejavaslatok elvezetnek a fegyverszünethez és a békéhez.
Végezetül Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszíneként szolgálni, reméli, hogy ezzel hozzá tudunk járulni a tárgyalások sikerességéhez. Válaszul Putyin megköszönte a felajánlást, mint mondta, az ilyen találkozásokkal, javaslatokkal lehet előrelépni. „Ha oda jutunk és a tárgyalások helyszíne végül Budapest lesz, azért hálás leszek” – tette hozzá, majd a delegációk zárt ajtók mögé vonultak.