A lengyel elnök nem hajlandó találkozni Orbán Viktorral, mert Putyinnál járt

Szerdán Esztergomban találkoznak a V4-ek államfői, lengyel sajtóhírek szerint ezt követően Karol Nawrocki Orbán Viktorral is találkozott volna.

A lengyel köztársasági elnöki hivatal külpolitikai irodájának vezetője, Marcin Przydacz vasárnap reggel közölte, hogy: „Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatásához és annak kontextusához kapcsolódva Karol Nawrocki köztársasági elnök úgy döntött, hogy magyarországi látogatásának programját kizárólag a visegrádi csoport elnökeinek esztergomi csúcstalálkozójára korlátozza”. Korábban a Gazeta Wyborcza című legnyel lap írt arról, hogy a találkozó után tervben volt egy Nawrocki-Orbán megbeszélés is.

Orbán hálálkodott Putyinnak, aki szerint „vannak kérdések és problémák, amelyeket meg kell tárgyalniuk”

Komoly akadályt jelentett a felek kommunikációjában, hogy a magyar delegáció tolmácsa több ponton is félrefordította Putyin mondatait, bizonyos gondolatokat pedig teljesen kihagyott. Azt mindenesetre sikerült lefordítani, hogy Putyin nagyon hálás lenne, ha tényleg Budapesten lenne békecsúcs.

A találkozót Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök hívta össze a visegrádi csoport soros elnökeként december 3-ára, „Versenyképes Visegrád” jelszóval, mert szerinte Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország összehangolt együttműködése megkerülhetetlen Közép-Európa gazdasági erősödéséhez.

A Világgazdaság néhány napja még szintén Marcin Przydaczot idézte arról, hogy a lengyel elnök Magyarországon támasztja fel a V4-ek szövetségét. Csakhogy Ukrajna ügye nem csak a magyar kormány bírálói közé tartozó lengyel miniszterelnökkel, hanem az általa szövetségesnek tartott jobboldali államfővel is újra szembeállította Orbán Viktort, mert Nawrocki elítélte Trump amerikai elnök eredeti, Ukrajna teljes kapitulációját jelentő 28 pontos tervét, és hangsúlyozta, hogy az agresszor stratégiai tervei nem valósulhatnak meg.

Igaz, hogy kijivi látogatását halogatja, és bírálja, hogy elhúzódik a II. világháború alatti ukrán partizánvérengzések lengyel áldozatainak exhumálása, amivel gesztusokat tesz az ukránellenes lengyel szélsőjobboldalnak, de a lényegben nem változott az álláspontja: Ukrajna hősi harcot folytat, amelyben támogatni kell.

A visegrádi együttműködés felélesztése jegyében Nawrocki járt már Pozsonyban és Prágában. Az utóbbi helyen Petr Pavel elnök előtt kifejtette személyes nézeteit az EU jövőjéről (például az Európai Bizottság hatáskörének korlátozásáról és az Európai Tanács korábban éppen a mostani lengyel miniszterelnök által betöltött elnöki tisztségének megszüntetéséről), és ez feszültséghez vezetett. Radoslaw Sikorski miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter ugyanis közölte: az államfőt a kormány nem hatalmazta fel semmilyen új elképzelés megfogalmazására. Ez mutatja, hogy egyre élesebb a harc a varsói kormány és az államfő között.

Kemény politikai harcok várnak Lengyelországra az új államfő beiktatása után

Karol Nawrocki azt ígéri, aktív elnök lesz. A kormány viszont világos határokat akar szabni: az államfőnek csak annyi hatalma van, amennyit az alkotmány ad neki.

Nawrocki már csaknem 20 törvény megvétózása után a napokban azzal állt elő, hogy a kormány minden törvényjavaslatot előzetesen tanácskozzon meg vele. Szerinte ezzel lehetne elkerülni, hogy olyasmit tegyenek elé aláírásra, amit nem tud elfogadni. Sikorski erre azt válaszolta, hogy az elnöknek érdemes lenne elolvasnia azt az alkotmányt, amelyre esküt tett, és amely szerint a bel- és külpolitikát a kormány irányítja, az elnök pedig köteles együttműködni a kormánnyal.

(Nyitóképünkön Karol Nawrocki. Fotó: Artur Widak / NurPhoto via AFP)

Hozzászólások