Lázár János szerint többek közt azért vitte magával Orbán a moszkvai tárgyalásokra, mert részt vesz a választási kampányban
A miniszter azt is megerősítette, hogy hatalmas kerülővel repültek Oroszországba.
Lázár János Tiszavasváriban beszélt arról, hogy miután Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz is elkísérte Orbán Viktort, jelentősen visszavett az ambícióiból.
„Ne hozzon zavarba, mert annyit mondják, hogy bajba kerülök. Már így is állandóan üldöznek, hogy milyen ambícióim meg milyen céljaim vannak” – mondta hétfői tiszavasvári utcafórumán Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután az egyik kérdező nyelvbotlásból majdnem „miniszterelnök úrként” szólította meg a minisztert.
„Persze, amikor az ember fiatal és meggondolatlan, akkor tele van ambíciókkal” – kezdte Lázár rögtön hozzátéve, hogy ő éppen idén volt 50 éves. Majd azzal folytatta, hogy miután az amerikai és az orosz elnökkel folytatott tárgyalásaira is elkísérte Orbán Viktort (illetve jelen volt a kínai elnökkel Magyarországon folytatott tárgyalásokon is), ebben a „kétszer négy órában” volt alkalma megbizonyosodni arról, hogy a magyar miniszterelnöké „a világ egyik legnehezebb melója”.
A miniszter azt is megerősítette, hogy hatalmas kerülővel repültek Oroszországba.
„Ezekkel a nagyfőnökökkel leülni, és ennek a tízmilliós országnak a sorsát elmagyarázni egy olyan embernek, aki 330 millió embernek a sorsáért felel (Trump) vagy egy olyan embernek, aki a világ legnagyobb országát vezeti – ez egy olyan meló, amire az ember, hogyha megjön az esze és benő a feje lágya, már nem vágyik annyira” – mondta. Hozzátette, hogy Szijjártó Péterrel együtt, ha kell, „oldalról” megtámogatják a miniszterelnököt, de
„az ambícióimból jelentősen visszavettem, ahogy láttam ezeket a nagy lökdösődéseket”.
Majd azt is hozzátette: a mai világban biztost a bizonytalanra lecserélni, az „ország biztonságát a káoszért föladni – hatszor meggondolnám”. Még akkor is, ha egyébként sem a Fidesz, sem Orbán Viktor nem tökéletes.
A miniszter elirigyelte Wahingtonban a Trump elnök által osztogatott ajándéktárgyakat. A Lázárinfós mörcsökből származó bevételt állítása szerint eljótékonykodják majd.