Kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos programjáról, arról a több mint 600 oldalas dokumentumkötegről, amelyen a kormányközeli Index hozott nyilvánosságra és kötötte össze Magyar Péterékkel – ezt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be a Facebookon. Kocsis bejegyzésében végig úgy fogalmaz, mintha tény lenne, hogy a propagandalap által közzétett dokumentumokat a Tisza készítette volna, noha ennél még az Indexet kiadó Indamedia vezérigazgatója egy belső levelezésben is óvatosabban fogalmazott.
A kormányközeli Index múlt héten írt arról egy kiszivárgott dokumentumra hivatkozva, hogy a Tisza Párt „1300 milliárd forintos megszorításra” készül. Hétfőn közzétették a teljes, összesen több mint 600 oldalnyi dokumentumcsomagot, amely állításuk szerint Magyar Péterék programja. A Tisza ugyanakkor mindvégig tagadta, hogy köze lenne a tervekhez. Magyar azóta arról is írt, hogy a dokumentumot szerinte mesterséges intelligenciával generálták.
Két másik propagandalap épp a múlt héten vesztett pert a Tisza Párttal szemben egy korábbi, hasonló eset miatt. Akkor a Ripost és a Magyar Nemzet az Indexre hivatkozva állította azt valótlanul, hogy a Tisza Párt gazdasági kabinetje által készítette azt a feljegyzést, amire később a Fidesz és holdudvara a „Tisza-adóról” szóló riogató kampányt felhúzta.