Visszavonták, mégis él a szabály, ami alapján üzletet, szórakozóhelyet zárhatnak be, ha ott drogkereskedelmen kapnak valakit

Úgy tűnik, a visszavonással az üzletek és szórakozóhelyek bezárása még nagyon is lehetőség maradt, mert csak annyi történt, hogy a korábbi kormányrendeletből közben törvény lett.

  • HVG

„Hatályát veszti a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő veszélyhelyzeti szabályokról szóló 360/2025. (XI. 18.) Korm. rendelet” – jelent meg a hétfői Magyar Közlönyben ez a szöveg, ami a hetedik paragrafusa „a terrorizmus elleni nemzeti listáról, valamint az azon szereplőkkel szemben alkalmazandó korlátozó intézkedésekről és ezek hatályáról” szóló kormányrendeletnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, november közepén jelent meg az a kormányrendelet, aminek „célja a kábítószer és az illegális tudatmódosító szerek használatának, terjesztésének és népszerűsítésének teljes felszámolása” volt. Ebben a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva a szervezett bűnözés elleni 1999-es törvényt szigorították oly módon, hogy lehetővé tették a rendőrség számára, hogy három hónapra bezárasson minden olyan üzletet, vagy szórakozóhelyet, ahol kábítószerkereskedelmen kapnak valakit.

Ez annyiban minősült szigorításnak, hogy korábban az önkormányzatoknak volt csak hasonló jogosítványuk és azt is abban az esetben használhatták, amennyiben annak „működésével összefüggésben” kábítószer-kereskedelem, kábítószer készítésének elősegítése, tudatmódosító anyaggal vagy teljesítményfokozó szerrel visszaélés miatt büntetőeljárás indult.

A most visszavont rendeletben viszont az állt, hogy abban az esetben is bezárathatja a rendőrség az üzletet, amennyiben a fenti bűncselekményeket „az üzlet területén” követték el. A visszavonást a kormányrendeletben nem indokolták. Úgy tűnik, meg is van ennek az oka, és ez azt jelzi, hogy

az üzletek, szórakozóhelyek bezárását lehetővé tevő rendelet nem veszett el, csak átalakult.

Ugyanis a Telex kiszúrta, hogy a rendeletet azért vonhatták vissza, mert december 22-én a 4. §-a alapján a rendelet törvénnyé lett, és bekerült az 1999. évi LXXV. törvénybe. Azaz a rendőrségnek továbbra is van hatásköre bezárni azokat a helyeket, ahol kábítószer „készítésének elősegítése, tudatmódosító vagy teljesítményfokozó szerrel való bűnyelekmény elkövetése miatt” indult büntetőeljárás.

Hozzászólások