A Nováktól kegyelmet kapó K. Endre otthoni református közössége a gyermeknek szenteli 2026-ot

Az „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” bibliai idézettel hirdetett a gyermekre koncentráló tematikus évet az Erdélyi Református Egyházkerület. Ehhez a közösséghez tartozik Zabola, az a székelyföldi település, ahonnan a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját menteni próbáló Kónya Endre is származik.

2026-ot a Gyermekek Évének nyilvánítja, a tematikus év hivatalos nyitó-istentiszteletére pedig január 23-ára a marosvásárhelyi Gecse utcai református templomba várja a híveket az Erdélyi Református Gyülekezet.

Mint felhívásukban írják: „Jézus Krisztus hívó szava ma is arra emlékeztet bennünket, hogy a gyermek Isten ajándéka, akinek lelki nevelése közös felelősségünk.” Hangsúlyozzák:

A gyermek érték, örökség és ránk bízott kincs. A gyermeki bizalom és nyitottság példát ad a felnőtteknek is, és arra hív, hogy olyan közösségeket építsünk, ahol a legkisebbek is megtapasztalhatják Krisztus szeretetét.

A választott tematika sajátosságát az adja, hogy a kegyelmi ügy révén elhíresült Kónya Endre, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese az erdélyi egyházkerülethez tartozó Zaboláról származik. A téma egyfajta „jóvátételként” is felfogható lenne az okozott sérelmekért, de ennek az olvasatnak ellentmond, hogy ilyenre még csak utalás sincs a felhívásban.

Az akció fókuszában a gyerekek hite és vallási fejlődése, és nem maga a gyermekvédelem áll.

Az év botrányától megrendült a NER, és Orbánnak olyan vetélytársa támadt, akitől van oka félni

Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter bukását okozta, hogy kegyelmet adtak – illetve ellenjegyeztek – egy gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában vett részt. A következmények lavinaszerűen változtatták meg a hazai politikát, felbukkant Magyar Péter, akinél erősebb kihívója 2010-től még nem volt Orbán Viktornak. 2024 Krónikája sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.

A határon túli társegyházak ebből a szempontból „neutrálisabb” tematikát választottak: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az imádság évének, a Kárpátaljai Református Egyház pedig „a magvetés évének” szánja 2026-ot.

A Kónya család régi és tiszteletben álló család a szóban forgó településen. A kegyelmi ügy révén széles körű ismertségre szert tett „K. Endre” édesapja, Kónya Endre évtizedekig a falu megbecsült református kántortanítója volt. Tekintélyét jelzi, hogy a falu sportcsarnokát róla nevezték el. Ő is, fia is presbiter volt a helyi református közösségben.

Nyitóképünkön a bicskei gyermekotthon. Forrás: Wikimedia Commons

Hozzászólások