A XII. kerületi önkormányzat fogyatkozó gyermeklétszámra és a vele együtt csökkenő állami támogatásokra hivatkozva négy óvodát záratna be, írja a Válasz Online.
Kocsik Tekla alpolgármester a január 29-ei közgyűlésen ismertette azt a szándéknyilatkozatot, amiben az önkormányzat fenntartásában működő óvodai ellátórendszer „stratégiai újragondolásának” terve szerepelt. Noha tagadták, hogy ez bezárásokat jelentette, két héttel később, február 13-án az alpolgármester négy óvodát – a Városmajori Óvodák Csermely úti Tagóvodája, a Süni Óvodák Székhelyóvodája, a Süni Óvodák Orbánhegyi Tagóvodája, a Táltos Óvoda Csikó Tagóvodája – értesített az erre vonatkozó szándékáról.
A szülői közösség véleménye szerint a szakmai tanulmány, amelynek a tanulmányozására az óvodavezetőkkel együtt 15 napot kaptak, téves adatokra támaszkodik, helytelen következtetéseket von le, és nem támasztja alá megalapozott szakmai és gazdasági érvekkel a tervezett átalakítást. A Csermely úti óvoda bezárása mellett többek között azzal érvel, hogy idén az egyik csoport 9 fővel fut. A szülők rávilágítottak, hogy ez is egy téves adat, mert bár szeptemberben valóban 9 főt vettek fel, de azok a gyerekek egy meglévő csoporthoz csatlakoztak, amely így 14 fővel indulhatott, az év közben csatlakozókkal kiegészülve pedig már 17 fő a csoport létszáma."
https://hvg.hu/itthon/20250301_ovoda-bezaras-onkormanyzat
Az érintett óvodákba járó gyerekek szülei eddig több mint ezer helyi lakost állítottak az ügyük mellé, és petíciót is indítottak, illetve volt szülői fórum is.
A bezárásra kijelölt óvodák többsége régi villaépületekben működik, ami felveti az ingatlanértékesítés lehetőségét mint bevételszerzési eszközt
– fogalmaznak a szülők közleményükben, gyanújukat állítólag erősíti az is, hogy az idei költségvetési tervezetben szerepel egy 800 millió forint körüli telek vagy intézmény értékesítésről szóló tétel.
Az önkormányzat képviselői ezzel szemben hangsúlyozták, egy forintot sem akarnak spórolni a műveleten, az esetleges bezárásokkal felszabaduló összeget óvodai fejlesztésekre költenék.
Mindeközben a tulajdonlapok alapján igazolódott a szülők azon feltételezése, hogy a Csermelyi úti Tagóvodával szomszédos, lakatlan villaépület részben Schmidt Mária, illetve lánya, Ungár Anna tulajdona. Fontos kiemelni, hogy az óvoda telkén az érvényes szabályozás szerint lakóingatlan nem létesíthető, a vele szomszédos telkeken viszont igen.
Az önkormányzati óvodák működésének racionalitását a véleményezés után minősített többséggel tíz képviselőnek kellene megszavaznia március végén ahhoz, hogy megvalósuljon. A szándéknyilatkozatot a tizennyolc képviselőből kilencen támogatták, igaz, egy kutyapártos képviselő hiányzott az ülésről. Kocsik Tekla alpolgármester nem reagált a Válasz Online megkeresésére.
https://hvg.hu/360/20260112_kossuth-ter-agrarminiszterium-orszggyules-felujitas